Connect with us

Hirdetés

technokrata

Házi rekord az Intelnél

Laptop

Házi rekord az Intelnél

A nap sikere.

Az egész technológiai szektorra átragadó részvény-áremelkedést hozott a tőzsdéken tegnap az Intel Corp., a világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártója váratlanul jó negyedéves eredménye. Az egyesült államokbeli társaság árbevétele éves összehasonlításban több mint egyharmadával, 10,8 milliárd dollárra emelkedett, szemben a MarketWatchnak nyilatkozó elemzők 10,25 milliárdos várakozásával. A tavalyi veszteség után – amelyben szerepet játszott az is, hogy az Európai Bizottság közel másfél milliárd dolláros büntetést szabott ki a vállalatra a versenyszabályok megszegése miatt – az idén csaknem hárommilliárd dollár nettó eredményt könyvelt el az Intel.

Paul Otellini, a vállalat vezérigazgatója közleményében azzal magyarázta a cég 42 éves történetének legjobb negyedéves eredményét, hogy a vállalati felhasználók élénken érdeklődnek a társaság legújabb mikroprocesszorai iránt. A számítógépes hálózatokat kiszolgáló szerverek kereslete jelentős és a belátható jövőben nem is változik – tette hozzá. Az Intel 31 százalékkal növelte pc-, notebook- és netbookeladásait és 42 százalékkal értékesített többet szerverekből és azokhoz kapcsolódó munkaállomásokból.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés