Connect with us

technokrata

Felhőben az üzlet

Laptop

Felhőben az üzlet

Csillagászati adatmennyiség-növekedés.

Az EMC közzétette az IDC új tanulmányát. A digitális univerzum évtizede – felkészült rá? című felmérésben azt mérik és jelzik előre, hogy évente mennyi digitális adat keletkezik és másolódik le, illetve következtetéseket fogalmaznak meg a növekedés globális hatásairól.

Az EMC által szponzorált friss felmérés szerint tavaly a nagy gazdasági visszaesés dacára a digitális információ mennyisége 62 százalékkal növekedett a 2008-as értékhez képest, és elérte a 800 milliárd gigabájtot (0,8 zettabájtot). A 2010-ben létrejövő digitális adatmennyiség 1,2 zettabájt. Állítólag ennyi adat keletkezne, ha a Föld összes lakója száz éven át folyamatosan twitterezne.

A fájlok, képek, rekordok és egyéb digitális információhordozók száma 67-szeresére fog növekedni, és ezeket mind-mind védeni és felügyelni kell. Eközben a világon működő informatikai szakemberek száma mindössze 1,4-szeresére fog növekedni. Ennek összesített hatása arra sarkallja az informatikai vezetőket, hogy újfajta lehetőségeket keressenek a gyorsaság, hatékonyság és irányítás javítására azáltal, hogy siettetik a privát cloud-rendszerekre, magyarul felhőkörnyezetekre való átállást. A vizsgálat szerint az összes digitális információ harmada cloud-rendszerben lesz megtalálható vagy azon halad majd át.

Az évente keletkező digitális információmennyiség 2009-től 2020-ig 44-szeresére fog nőni, ahogy a legfontosabb médiumok – hangtovábbítás, tévé, rádió, nyomtatott sajtó – teljesen átállnak az analóg csatornákról a digitálisra. Az elemzők szerint 2020-ra az évente keletkező összes digitális adat harmada felhőrendszerekben lesz megtalálható, vagy azokon halad majd át. Arra alapozva, hogy a cégek a költségvetés hagyományos rendszerkarbantartásra szánt részének csökkentésére cloud-szolgáltatásokat vesznek majd igénybe, az IDC úgy számolja, hogy az innováció serkentésére szánt informatikai kiadások mostantól 2014 végéig több mint 1 billió (ezermilliárd) dolláros üzleti bevételnövekedést generálhatnak.

Az IDC szerint ma 35 százalékkal több digitális adat keletkezik, mint amekkora kapacitás rendelkezésre áll ezek tárolásához. Ez a szám a következő néhány évben 60 százaléknál is nagyobbra nő majd.

A digitális univerzum (az összes digitális adat) több mint 70 százalékát egyének hozzák létre, de a tárolással, védelemmel és felügyelettel kapcsolatos feladatok 80 százalékáért a vállalatok felelnek. Ez a felelősség csak növekedni fog, ahogy a közösségi hálózatok és a Web 2.0-s technológiák egyre inkább teret hódítanak a céges világban is.

“Az idei Digital Universe tanulmány több olyan kényszerítő erejű rövid és hosszú távú stratégiai problémára világít rá, amelyekkel az informatikai vezetőknek meg kell küzdeniük az it-stratégiák és befektetések tervezésénél. Gyorsan rájönnek majd, hogy ahhoz, hogy játékban maradjanak, máshogy kell cselekedniük: a hagyományos infrastruktúrákat olyan privát cloud-adatközpontokká kell átalakítaniuk, amelyek szolgáltatásként kínálják az informatikát a belső és a külső ügyfeleknek. A privát cloud-rendszerekkel – ez a következő nagy informatikai hullám – eljuthatnak ide, mivel ezek újfajta és egyre magasabb fokon automatizált módszereket kínálnak a vállalati és egyéb vásárlók számára a makacsul halmozódó adatok felügyeletére és védelmére” – nyilatkozta a felmérés kapcsán Joe Tucci, az EMC Corporation elnök-vezérigazgatója.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek