Connect with us

technokrata

AMD: 100 dollárnál olcsóbb kétmagosok

Laptop

AMD: 100 dollárnál olcsóbb kétmagosok

Bárki által elérhető árra lőtte be a gyártó új Phenom II processzorainak árát.

A hét elején indította útjára azt az öt új processzort az Advanced Micro Devices, melyek közül három is olcsóbb 100 dollárnál. A Phenom II családba tartozó lapkák igazán kedvező, 65 és 80 wattos fogyasztással rendelkeznek. A 45 nanométeres gyártási eljárással készült lapkák integrált kétcsatornás, DDR2/DDR3 memóriavezérlővel szerelten gördülnek le a futószalagról. A három olcsó változat 74, 84 és 99 dollárért vásárolható meg (nagy-, 10 ezres tételben).

Különösen vonzóvá teszi az erősebb példányt a vásárlók szemében, hogy ez úgynevezett Black Edition, azaz túlhajtása gyárilag engedélyezett változat. Ez persze nem garancia arra, hogy jelentős mértékben meg lehet növelni a CPU órajelét, arra viszont igen, hogy – szemben a többi processzorral – nem került bekapcsolásra az órajelszorzó-zár. Erre az engedményre szüksége is van az AMD-nek, mivel hiába gyorsak lapkái, az Intel újgenerációs Core architektúráját nem érik be sebességben.

Végül következzen egy összefoglaló táblázat a hét elején megjelent új processzorokról!



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek