Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows 7, itthon is

Laptop

Windows 7, itthon is

Budapest Game Show 2009 – World Cyber Girls szépségverseny és bemutatkozik a Microsoft új operációs rendszere.

Amint arról már többször is írtunk, a Windows 7 október 22-én hivatalosan is „elstartolt”. A nemzetközi indulás természetesen Magyarországra is érvényes volt, az operációs rendszer (és az azzal rendelkező, előre összeszerelt konfigurációk) már kaphatók a boltokban. Ám a hazai leányvállalat még tartogat meglepetést: a hét végén minden érdeklődőt várnak a Microsoft Magyarország bemutatójára. 2009. október 31-én szombaton, a budapesti Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő, egésznapos, ingyenes, családi rendezvény keretei között kerül sor az eseményre (pontos program)

A Budapest Game Show 2009 gazdag programkínálattal és a négy különféle tematikának szentelt színpaddal várja az érdeklődőket, kilenc órán keresztül. Windows 7 kalandpark, mini focipályák, lézerharc, a legújabb termékek és technológiák testközelből. Emellett a kiállító cégek termékei – számítógépek, notebookok, hardver kiegészítők, Windows 7 operációs rendszer, Xbox 360 és PC játékszoftverek – különleges kedvezményekkel kaphatók.

Azok, akik nem tudnak személyesen ellátogatni a rendezvényre, élőben és később felvételről is megtekinthetik a rendezvény legérdekesebb eseményeit.

A rendezvény helye és időpontja: Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 31., szombat, reggel 9:00 órától este 18:00 óráig.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés