Connect with us

technokrata

Nincs több Nvidia chipkészlet

Laptop

Nincs több Nvidia chipkészlet

A vállalat felhagy a lapkák tervezésével, fejlesztésével.

A néhány évvel ezelőtt még nagy sikernek örvendő Nvidia chipkészletű alaplapok a jövőben egyre inkább ritkaságszámba fognak menni – a vállalat ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy felhagy a lapkák további fejlesztésével. Ennek két oka is van; részben a cég bizonytalanná vált piaci pozíciója miatt hozták meg ezt a döntést. Ismeretes, hogy az AMD és az Intel platformjai egyre inkább „önellátóvá” válnak, mindkét vállalat saját megoldásait igyekszik népszerűsíteni.

Másodsorban az Intel tisztességtelen hozzáállása okán döntött úgy az Nvidia, hogy nem kíván további költséges beruházásokkal chipsetet fejleszteni az alaplapok számára. „Az Intel ügyfelei és a piac felé tett valótlan állításai miatt már nem szereztük meg a licencjogot az új DMI buszra. [Az Intel] nem korrekt üzleti taktikája miatt gyakorlatilag lehetetlenné vált számunkra a jövőben megjelenő processzorok chipkészleteinek piacára való belépés.” – nyilatkozta Robert Sherbin, az Nvidia szóvivője a PC Magazine-nak.

Nvidia Nforce alaplap – eljött a vég?

Mit jelent ez? A következő évtől a vállalat – licencszerződés hiányában – nem adhat el chipseteket az AMD Opteron szerverprocesszoraihoz, az Intel Core i3/i5/i7 sorozatba tartozó CPU-ihoz, illetve a következő generációs, Pineview kódnévre hallgató Atom lapkákhoz. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az Nvidia leállította az ezek fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit.

Nagy csapás lehet ez a vállalatnak, hiszen az alaplapokhoz készített lapkakészletek komoly tényezőt jelentenek bevétel szempontjából. A 2010-es üzleti év második negyedévében az összes bevétel 31 százalékát adta ez a szegmens, 27 százalékos bővülést mutatva a korábbi negyedévhez képest. Az Nvidia integrált Geforce grafikus vezérlőinek köszönhette eddigi sikereit, ám ennek lehetőségei erősen behatárolttá váltak az Intel és az AMD küszöbön álló új processzorai miatt. A Larrabee és a Fusion ugyanis egyaránt tartalmaz CPU-ba integrált grafikus magot, ami szükségtelenné teszi az alaplapi chipkészletbe tervezett grafikus gyorsítót.

Nem véletlen, hogy az Nvidia olyan alternatív területek felé fordult, mint a Tegra platform, melyről nemrég szűk körű sajtótájékoztatót is tartott a vállalat hazánkban.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd