Connect with us

technokrata

Csúszik a Windows 7 megjelenése?

Laptop

Csúszik a Windows 7 megjelenése?

Kritikus, egyes vélemények szerint potenciálisan végzetes hibára akadtak a Microsoft vadonatúj operációs rendszerében.

A Windows 7 RTM Build 7600.16385 verziójában nemrég nagyon komoly hiányosságra bukkantak. Egy hiba révén ugyanis pár pillanat alatt térdre kényszeríthető az operációs rendszer. A chkdsk.exe-ben rejlő hiányosság bizonyos esetekben memóriaszivárgáshoz vezethet. Ez pedig azzal jár, hogy alig pár másodperc alatt a program gyakorlatilag „felzabálja” a szabad memóriát (szinte teljesen függetlenül a RAM kapacitásától), majd emiatt lefagy a W7.

A 32 és 64 bites Windows-okat egyaránt érintő hiba akkor jelentkezik, amikor valaki a fenti, merevlemez-ellenőrző eszközzel nem az elsődleges – azaz nem bootolható – winchesterét kívánja leellenőrizni. A „/r” kapcsolóval kiegészített parancs során azonban nem olvasásra és ellenőrzésre kerülnek az állományadatok, hanem bekövetkezik a fent leírt jelenség. Ennek során pedig előtűnik a régen annyira ismert, de a Windows XP óta egyre ritkábban jelentkező Kékhalál (Blue Screen of Death, BSoD), számolt be az Infoworld a problémáról.

Redmond szerint chipset driver problémáról van szó, de az Infoworld által végzett legújabb Intel driverkészlet és a VMware virtualizált chipset driverek tesztjei azt mutatják: más áll a háttérben. Ráadásul, a legújabb értesülések szerint az NTFS meghajtók nem csak a Windows 7 alatt okozhatnak memóriatelítődést, hanem a Windows Server 2008 R2-es változata alatt is. Emiatt egyes tesztelők szerint az sem kizárt, hogy csúszni fog a Microsoft legújabb operációs rendszerének megjelenése.

A szoftverfejlesztő a kezdődő hisztériát látva igyekezett gyorsan cáfolni, hogy ilyesmire készülnének. A hibát megvizsgálva Steven Sinofsky, a Windows részleg vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem sikerült előállítaniuk az ominózus jelenséget, így a Microsoftnál egyelőre nem tudnak konkrétumot mondani egy esetleges javításról.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek