Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb márkától búcsúzik az Intel

Laptop

Újabb márkától búcsúzik az Intel

Véget ér a Centrino története.

2003 januárjában írtunk először az Intel mobil számítógépes platformjáról – a Centrino név ekkortájt bukkant fel először a nemzetközi médiában is (igaz, az első félinformációk akkor még egy új processzornak tulajdonították a márkanevet). A Centrino nagy dolgot vitt véghez: az addig a laptoppiacon elsősorban processzorokat értékesítő vállalatot két további területen tette nyereségessé. A mobil CPU-k mellett ugyanis az alaplapi chipkészlet és a vezetékmentes hálózati vezérlő is a platform részévé lett; az Intel így – a három elemet egyben – árulta mobiltechnológiáját.

A chipgyártó számítása pedig bejött: az elmúlt közel hat évben letarolta a mobilpiacot, annak ellenére, hogy a mobil szegmensben nagyobb profitrátával dolgozhatott a vállalat, mint a desktop termékek esetében. Ezt az előnyt még a netbookoknál is sikerült megőrizni, igaz, azok már nem Centrino márkanév alatt kerültek piacra. Ezzel pedig megkezdődött a brand lassú kimúlása, amit nemrég maga az Intel is elismert. Bill Calder, a vállalat egyik kommunikációs menedzsere nemrég jelentette be, hogy újrastrukturálják a cég termékeit.

Asztali kitérő
Ennek a változásnak az egyik eleme, hogy a Core processzorok jelölése változni fog – a már ma is kapható high-end Core i7-esek mellé bejönnek majd a Core i5-ösök, amik a mainstream vonalat képviselik majd, illetve a Core i3 CPU-k, amik a belépőszintű PC-kbe kerülnek. A Core 2-esek pedig szépen lassan eltűnnek a piacról. Mindazonáltal a korábbi, jól ismert márkanevek maradnak: a Pentium, a Celeron és az Atom vonal is tovább fog élni.

Noteszgépek
Visszatérve a Centrino-ra: a következő év elején küldi végleg nyugdíjba az évtized közepére közismertté tett, majd az elmúlt egy-két évben kissé háttérbe szorult logót a vállalat. A 2010-ben megjelenő laptopok tehát már nem fogják magukon viselni a Centrino márkanevet. Érdekes, hogy ugyanakkor az üzleti felhasználóknak szánt, szintén komplett platformot jelölő Intel vPro marad – a vállalat ezt a vonalat tovább kívánja vinni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés