Connect with us

Hirdetés

technokrata

Netbookok, majd´ 12 collal?

Laptop

Netbookok, majd´ 12 collal?

A legnagyobb legkisebbek.

Közismerten kompakt és könnyű kialakításuk miatt népszerűek a legkisebb laptopok; a külön kategóriát alkotó netbookokat elsősorban emiatt, no és persze alacsony áraikért kedvelik a vásárlók. A trendet az Asus Eee PC-eje nyitotta meg tavaly ősszel, ám akkor még csupán 7 colos kijelzőket kínáltak a piacra elsőként belépő vállalatok.

A netbookok evolúciója egyfajta kettős, egymás ellenében ható kényszer között zajlott, zajlik: mi az a méret, ami már elég nagy a viszonylag kényelmes használathoz, ugyanakkor még mindig mobil marad vele a számítógép? Erre keresik a választ a vállalatok, akik folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb kijelzőkkel rukkoltak elő: a 8,9 colos képátlójú folyadékkristályos kijelzők után piacra kerültek a 10 colos masinák is. És még nincsen vége…

Azt rebesgetik ugyanis a távol-keleten, hogy a Dell nemrég nagy mennyiségre vonatkozó rendelést adott le a Chunghwa Picture Tubes nevű tajvani vállalatnak, 11,6 colos kijelzők leszállítására. Ez a méret szinte biztosan nem „hagyományos” laptopok számára készül majd, így marad a kézenfekvő válasz, hogy az amerikai cég még eggyel emeli a „netbook tétet”. A Display Taiwan 2009 nevű rendezvényen kipattant információ mellett az Engadget azt is tudni véli, hogy a Samsung is érintetté vált az üzletben. Kíváncsian várjuk az első „óriás” netbookokat.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés