Connect with us

technokrata

Még két hétig ne vegyen Windows Vistát!

Laptop

Még két hétig ne vegyen Windows Vistát!

Napokon belül beindul a Windows 7 kuponakció.

A PC World értesülései szerint az első PC-forgalmazó vállalatok már megkapták a tájékoztatást a Microsoft Windows Vista – Windows 7 átállása kapcsán beindítani tervezett ösztönző akcióról. Ismeretes, hogy Redmond el akarja kerülni a vistás PC-k vásárlásának jelentős visszaesését, vagyis azt, hogy a vevők kivárjanak a Windows 7 megjelenéséig, és addig ne ruházzanak be új operációs rendszerbe. Emiatt kuponakciót indít a Microsoft: mindenki, aki a Windows Vista prémiumváltozatait vásárolja meg, lehetőséget kap arra, hogy az ősszel debütáló OS-re upgrade-eljen, legálisan.

Visszatérve az aktuális információra: a PC World úgy tudja, hogy június 26-a lesz az akció kezdetének dátuma. A dolog azonban kicsit bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. A Microsoft ugyanis arra kötelezi a forgalmazókat, hogy a kuponokat 9-15 dollár közötti áron kínálják minden PC-hez, vagyis a vevőnek egy kicsit többet kell fizetnie azért, ha pár hónap múlva újabbra szeretné váltani operációs rendszerét. Néhány, meg nem nevezett tajvani gyártó már döntött: inkább lenyelik ezt a díjat, de nem fogják a vásárlóra hárítani az upgrade lehetőségének költségét.

És hogy melyik Windows-okhoz jár a kupon a hónap végétől? A Vista Home Premium, Business és Ultimate változatokhoz. Ez azt jelenti, hogy a többi redmondi OS vásárlójának nem lesz lehetősége még a díj kifizetésével sem upgrade-elni, nekik teljes árú W7-et kell venniük, ha váltani akarnak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek