Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Ön gépe tudja futtatni a Windows 7-et?

Laptop

Az Ön gépe tudja futtatni a Windows 7-et?

Pár kattintással kiderül, alkalmas-e PC-nk a következő microsoftos operációs rendszer telepítésére.

A nemrég tett hivatalos bejelentés szerint október 22-én indul hódító útjára a Windows 7, mely operációs rendszer Windows Vista alapokra hivatott meghódítani a Windows-hívő felhasználók százmillióit. Korábbi ígéretek szerint ehhez hardverfronton nincsen szükség különösebb fejlesztésre annak, aki már feltelepítette a Windows Vistát számítógépére. Redmond ugyanis azt állította, hogy az a PC, amelyik megbirkózik jelenlegi legfrissebb, asztali operációs rendszerével, az a W7-nek is elegendő lesz.

Ha valaki nem tudja eldönteni, hogy vajon az ő számítógépe megfelel-e a Windows 7 igényeinek, akkor néhány kattintással birtokába juthat ennek az információnak. A Microsoft fejlesztette, 6,3 MB-os méretű Windows 7 Upgrade Advisor Beta alkalmazás Windows XP SP2 vagy Vista operációs rendszerekre való telepítésével képet kaphatunk arról, hogy kell-e újabb hardvereszközbe beruházni, ha W7-et szeretnénk installálni.

Elindítását követően egy-két percen belül megkapjuk az eredményt. A vizsgálat kiterjed a rendelkezésre álló tárkapacitásra, a memória mennyiségére, a videokártya képességeire és a processzorra is. Amennyiben a számítógépnek szüksége van egy kis extra teljesítményre, akkor javaslatot is kapunk arra vonatkozólag, mit érdemes bővíteni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés