12 TB egy DVD-nyi lemezen

Ausztrál kutatók egy csoportja még a múlt hónapban számolt be fejlesztésükről, mellyel drasztikusan megnövelték egy standard DVD-méretű lemez kapacitását. Szemben az optikai adattárolás napjainkban alkalmazott, pitekre épülő adattároló eljárásával, nanorészecskéket vetettek be az ausztrálok. Ezek az arany rudacskák, valamint a rétegek számának sokszorozása vezetett oda, hogy köbcentiméterenként 1,1 terabites adatsűrűséget tudtak elérni. Összehasonlításképp: a „hagyományos” DVD-k egy rétegének egy négyzetcentiméterére jutó adatsűrűsége 51 megabyte.

Az arany nanorudacskákban levő elektronok csak a megfelelő színű beeső fény esetén aktivizálódnak, ha a fény elektromos mezeje egybe esik a nanorudacska tengelyével. Amennyiben ez bekövetkezik, a kicsiny aranyrészecske minden irányban fényt szór, emellett fel is melegszik. Megfelelő energiájú lézerrel eltalálva meg is olvad, illetve megváltoztatja alakját – ezzel együtt pedig a fény színére (hullámhosszára) való érzékenysége is módosul.

Mivel a hullámhossz mellett a fény polarizációja is számít, több bitnyi adatot is el lehet tárolni pontosan ugyanazon a helyen. Természetesen azért vannak korlátjai a technikának: a nem kívánt „keresztsugárzásokat” megelőzendő, csak két polarizációt érdemes alkalmazni. Emellett érdemes a színeket úgy elkülöníteni egymástól, hogy egyetlen nanorudacska se reagáljon egynél több hullámhosszú fényre. Ám még ezekkel a megkötésekkel együtt is 6-9 bit adat tárolhat el egy pozícióban. Ezt a fejlesztés jelenlegi szakaszában tíz réteg mélységben képesek megvalósítani. Az információ kiolvasása valamivel komplikáltabb, mivel különbséget kell tudni tenni az ugyanara a színre és polarizációra érzékeny, de különböző rétegekben elhelyezkedő nanorudacskák között; de a kutatók erre a problémára is megtalálták a megoldást.

Ezzel azonban korántsem vált piacéretté a technika, több nehézséget is le kell még gyűrniük az ausztráloknak. Egyrészt a bemutatót nem forgó lemezzel hozták össze, másrészt fotodiódás kialakítás helyett egyelőre be kellett érniük egy jóval nagyobb vákuumcsővel. És ott van még az energiakérdés: a fejlesztés jelenlegi fázisában nagyfeszültségű betáplálást igényel a szerkezet működése. Tehát az író/olvasó egység nem kompakt, és zabálja az energiát.

Azt még nem tudni, hogy mikorra győzik le a fenti akadályokat, így egyelőre nem lehet kereskedelmi forgalomban való megjelenésről sem beszélni. Azaz jelenleg ez a fajta adattárolás körülbelül ugyanannyira egzotikus, mint a hologramos rögzítést alkalmazó eljárások.