Connect with us

technokrata

Gyorsulnak az olcsóbb processzorok

Laptop

Gyorsulnak az olcsóbb processzorok

Az Intel Atom CPU-i közül némelyik eléri a 2 GHz-et is.

Nemrég jelentette be a vállalat a közismerten olcsó netbookokba szánt processzorainak, az Atom lapkáknak revitalizált verzióit. Úgy látszik azonban, hogy a Z5xx sorozat első nekifutásra nem elégítette ki maximálisan a vállalat igényeit. Annak ellenére, hogy alig 2,2 wattos fogyasztással és széles órajel-spektrummal (1,1-1,8 GHz) jelentkeznek a chipek. Emiatt két újabb modellről számolt be az amerikai elektronikai óriás.

E kettő közül az erősebb, a Z550 névre hallgató változat már eléri a 2 GHz-es órajelet, miközben a korábbiakhoz képest kevesebb mint 10 százalékkal – 2,4 wattra – nőtt a fogyasztása. A Z515 modell abból a szempontból érdekesebb, hogy dinamikus órajellel (Burst Performance Technology – BPT) rendelkezik. Ez a típus működési frekvenciáját 800 és 1,33 GHz-es értékek között tudja változtatni, terheléstől függően. US15W és UL11L chipkészlettel kerülnek majd piacra, elsősorban hordozható internetes eszközök és mobiltelefonok számára készülnek.

Megjelenésük egyelőre bizonytalan: a hét elején felröppent hírek szerint az új lapkák az eredetileg tervezett időhöz képest később (várhatóan április közepén) fognak megjelenni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek