Connect with us

technokrata

Magyarok a programozóversenyben

Laptop

Magyarok a programozóversenyben

24 óra folyamatos kódolás.

Sikeresen lezajlott február 28-án a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny – a Challenge24 internetes előválogatója, amelyre az idén rekord számú csapat regisztrált. A világ országainak több mint negyede és az Antarktiszon kívül az összes kontinens képviseltette magát Európa egyik legrangosabb programozó versenyén. A Challenge24 egyre növekvő nemzetközi elismertségét tanúsítja, hogy idén a világ 56 országából 320 csapat nevezett. Az európai országokon kívül olyan helyekről is regisztráltak, mint Dél-afrikai Köztársaság, Venezuela, Kanada, Ausztrália, Japán, Szingapúr, Egyiptom.

A csapatok február 28-án, szombaton reggel 10 órakor kezdhették el a feladatok megoldását, amelyre pontosan 5 órájuk volt. A verseny korábbi kiírásaihoz hasonlóan nem volt megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. A problémák elsősorban a versenyzők algoritmuselméleti ismereteit tették próbára, de emellett fontos szerepet kapott a gyors és precíz kódírási képesség is, hiszen az idő múlásával egyre kevesebb pontot lehetett elérni. A megoldásokat egy külön az előválogatóra készített több szerveren futó rendszer pontozta, amely azonnal visszajelzést küldött a csapatoknak.

Az előválogató feladatait a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének és az Irányítástechnika és Informatika Tanszékékének munkatársai, a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületének tagjai, valamint Volford András fizikus és Vrana Péter fizikushallgató készítették. A feladatsor 9 egymástól független problémát tartalmazott. A feladatírók szem előtt tartva a változatosságot az eddig hagyományokkal ellentétben az idei feladatsorba egy qubit áramkörökkel kapcsolatos fizikai és egy kémiai reakciókat leíró feladatot is beletettek. Az előválogatón legjobban teljesítő német UlmReds csapat feladatok közel felét oldotta meg. A legeredményesebb magyar csapat, a Monkey Island a nyolcadik helyen végzett.

A Challenge24 következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek május 1-3. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. A rendezvény lebonyolításában a Simonyi Károly Szakkollégium és a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete közösen vesz részt. Itt a versenyzőknek egy meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbirkózniuk. A döntőre a tavalyi első 3 csapat mellet a legjobb 27 csapatot hívják meg a szervezők.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek