Connect with us

technokrata

Terminator a Cebiten

Laptop

Terminator a Cebiten

Kalifornia kormányzója nyitotta meg az idei hannoveri kiállítást.

„Kihívásokkal teli időket élünk.” – nyitotta meg a világ egyik legnagyobb IT-kiállítását Arnold Schwarzenegger. A német kancellárasszonnyal, Angela Merkellel közösen tartott nyitóbeszédében az egykori filmsztár saját életútjából merített erőt, és arra bíztatta hallgatóközönségét, hogy nem szabad feladni. Fel kell állni, és tenni kell a dolgunkat, sugallta a pályáját testépítéssel kezdő Arnie.

Miért pont az osztrák születésű erőembernek jutott a megtiszteltetés, hogy a 2009-es Cebiten nyitóbeszédet tarthatott? Nos, még tavaly októberben dőlt el, hogy Kalifornia lesz a rendezvény „partner országa”, mégpedig azért, mert az Egyesült Államok dél-nyugati állama önmagában, különálló országként is komoly gazdasági erőt képviselne. Kalifornia Schwarzenegger kormányzósága alatt komoly előrelépést tett a környezettudatos gazdaságra való átállásban, aminek egyik kulcsfontosságú tényezője a fejlett számítástechnika alkalmazása. A politikus maga is sokat tett azért, hogy a klímaváltozást okozó gázok kibocsátását minél jobban mérsékelje az „alá tartozó” államban.

Persze nem csak Schwarzenegger jutott szóhoz tegnap este; Merkel is megosztotta gondolatait a nyitóceremónián résztvevőkkel. Ambiciózus terve szerint a német háztartások háromnegyede 2015-re már HDSL-lel (High Speed Data Links) fog csatlakozni a világhálóra – ez a technika 50 Mbps-os adatátviteli sebességet ígér. A kancellárasszony emellett kiállt a rádiófrekvenciás tartomány még nagyobb felszabadítása mellett, amivel a vezetékmentes hálózatok terjedését lehet elősegíteni.

Kevesebb kiállító
A hangzatos szavak és ígéretek ellenére látszik, hogy a Cebit fénye is megkopott a válságban. A tavaly kiállító cégek nagyjából negyede idén nem jelent meg a rendezvényen, vagyis „csak” 4300 vállalat tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az IT-shown. 200 új résztvevő gazdagítja ugyanakkor a kínálatot, de természetesen az olyan óriások is jelen vannak, mint a Dell, a Microsoft, az IBM, az Intel, a HP, a Hitachi, a Panasonic, az Adobe, az Alcatel-Lucent, a British Telecom, az Oracle, a Samsung, a Yahoo, és a Symantec, hogy csak néhány példát említsünk.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek