Connect with us

Hirdetés

technokrata

Trükközéssel többmagossá válhat processzorunk

Laptop

Trükközéssel többmagossá válhat processzorunk

Akinek három mag nem elég, kis szerencsével és némi beavatkozással négyet kaphat.

Sokan talán már nem is emlékeznek az ezredforduló környékén forgalomba került AMD Duron processzorokra, amelyek letiltott másodszintű gyorsítótárral jöttek forgalomba. Akkor mindössze egy grafitceruza kellett a cache felélesztésére, amit sokan ki is használtak. Azok az idők azonban elmúltak, ma már egyetlen CPU-n sem lehet ilyen alacsonyszintű hackkel, külső beavatkozással extra gyorsítótárra szert tenni.

Az AMD hárommagos Phenomjai azonban felidézhetnek valamit a régi idők érzéséből. Ezeket a processzorokat a gyártó azért hozza ebben a felállásban forgalomba, mert a hibás négymagos lapkáktól meg akar szabadulni. A nem az elvártnak megfelelően működő egyik mag letiltásával még nagyon jól használható terméket kapunk, és mindezt némi árengedményért cserébe ki is használja az Advanced Micro Devices.

Három helyett négy
A Deneb magos Phenom II X3 710 és 720 példányok olyan 45 nanométeres gyártási eljárással készített processzorok, amelyben az egyik mag, és a gyorsítótár negyede valamilyen okból kifolyólag le van tiltva. Például azért, mert a negyedik mag és/vagy a hozzátartozó cache nem működik, vagy nem az előírt órajelen üzemel, esetleg a meghatározottnál valamivel nagyobb melegedést okoz. Ez a vezérlőegység azonban életre kelthető és – kis szerencsével, ha nincsen komolyabb baja – használatra fogható.

Mi kell ehhez? Olyan alaplap, aminek a BIOS-a lehetővé teszi a CPU-ban való „turkálást”, és megfelelő chipkészlettel (AMD 790GX + SB750) rendelkezik. A BIOS-ban található Advanced Clock Calibration funkció révén aktiválni lehet a negyedik magot, ami az első tapasztalatok szerint a felhasználók meglepően nagy százalékánál működik is. Értelemszerűen a plusz egy vezérlőegység jótékony hatással lehet a teljesítményre, ugyanakkor a fogyasztást is megdobja valamivel.

Az AMD hivatalosan nem reagált a „négymagosítási mozgalom” beindulására.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés