Connect with us

technokrata

Ál-frissítések a Windows-hoz

Laptop

Ál-frissítések a Windows-hoz

A következő héten érkeznek.

Azoknak, akik részt vesznek a Windows 7 bétatesztelésében, a következő héten érdekes jelenségben lesz részük. A Microsoft bejelentése szerint ugyanis többféle frissítés érkezik majd az operációs rendszerhez. Ezek azonban nem lesznek valódi update-ek – Redmond csupán tesztelni kívánja a W7 frissítő mechanizmusát. Vagyis a frissítésekkel semmilyen új lehetőség nem jelenik meg a szoftverben, és a már meglévő szolgáltatások sem változnak.

Tegnap írt erről a Microsoft képviseletében Brandon LeBlanc egy vállalati blogban. Eszerint február 24-én kezdődik meg a folyamat, melynek során öt, tesztelési célokat szolgáló update-et ad ki a szoftverfejlesztő vállalat a Windows 7 bétához (pontosabban annak Build 7000-es változatához). Erről a felhasználók a Windows Update révén értesülhetnek. Még akkor sem kerülnek rögtön telepítésre a frissítések, ha a felhasználó automatizálta a folyamatot.

Mint már említettük, nem kerül frissítésre a Windows 7 egyetlen komponense sem. Ehelyett a meglévő rendszerfile-okat cserélik le ugyanarra a változatra, amivel a bétatesztben részt vevő operációs rendszerek már rendelkeznek.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek