Connect with us

technokrata

Megint haladékot kapott a Windows XP

Laptop

Megint haladékot kapott a Windows XP

Még mindig akkora rá az igény.

Azt közölte nemrég a Microsoft rendszerépítő partnereivel, hogy nem kell aggódniuk a régebbi Windows licencvásárlásának korlátozott ideje miatt. Redmond ugyanis lehetővé fogja tenni az eredetileg 2009. január 31-i dátummal véget érő licencértékesítés folytatását. A Microsoft korábbi elképzelései szerint ugyanis csak eddig lehetet volna eredeti Windows XP-s licencet eladni (természetesen ezekkel a kikötésekkel), mivel a szoftverfejlesztő óriásvállalat szerette volna, ha ezt követően tényleg már csak Windows Visták kerülnek forgalomba.

Persze azért van egy kis trükk a dologban. A Microsoft ugyanis azt tette lehetővé disztribútorai számára, hogy az eredeti dátumig vegyék fel az OEM licencekre vonatkozó rendeléseket, és ezeket május 30-ig lehessen kielégíteni. Vagyis tulajdonképpen arról van szó, hogy a disztribútoroknak január 31-ig be kell „spájzolni” annyi licencet, amennyit el tudnak majd adni az első hónap utolsó napja és május 30-a között, mert január vége után újabb rendeléseket már nem adhatnak le. Viszont a már megszerzett licencek legálisan értékesíthetők.

És hogy mi lehetett az oka a fenti határidő trükkös kitolásának? Nos, valószínűleg az, hogy még annak se kell a Vista, aki megveszi

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek