Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptop 99 dollárért

Laptop

Laptop 99 dollárért

Egészen pontosan 99 dollár 99 centért.

Először is egy gyorshír: amint azt egy hónapja megjósoltuk, az Acer a karácsonyi időszakra lenyomta netbook fronton az Asus-t. Ez kicsit bővebben azt jelenti, hogy az apró, hordozható számítógépek tekintetében már több Aspire One talált gazdára, mint Eee PC, dacára annak, hogy ez utóbbi indította el a forradalmat, vagyis elsőként került a boltok polcaira. Az Acer 38,3 százalékát uralja a piacnak, 2,15 millió eladott netbookkal, míg az Asus 1,7 millió darabot tudott értékesíteni, amivel 30,3 százalékos részesedést tud felmutatni. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy az Acer jóval nagyobb szereplője a számítástechnikai iparnak, mint az Asus, így nem meglepő, hogy a nagyobb gyártókapacitással és jobb anyagi lehetőségeivel beérte és lehagyta kisebbik riválisát.

Amit például az olyan húzásainak is köszönhet, mint az egy cent híján száz dolláros laptop. Az Egyesült Államokban papíralapú hirdetésként megjelent tájékoztató szerint ennyiért bárki megvásárolhatja az Acer Asipre One-t, vagyis végül csak megvalósult az OLPC 100 dolláros laptopjáról szőtt álma.

Hűséggel 100 dollárért, anélkül 500-ért

Igaz, van egy kis csavar a dologban. A netbookot csak akkor adják oda ennyiért az észak-amerikai országban, ha a vásárló emellett szerződést köt az AT&T-vel – legalább havi 60 dollár értékben vásárol kommunikációs szolgáltatást a távközlési vállalattól. Így a hűségnyilatkozat két éves időszaka alatt összesen 1540 dollárba kerül a masina, amiért már nagyon komolyan felszerelt, 17 colos LCD-vel rendelkező noteszgépet is lehet venni. Persze lehetőség van AT&T-s szerződés nélkül is vásárolni, ez esetben azonban már 500 dollár az Aspire One ára.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés