Connect with us

Hirdetés

technokrata

Saját térfelén verheti meg a Google a Microsoftot

Laptop

Saját térfelén verheti meg a Google a Microsoftot

Chrome böngészővel előre telepített PC-k.

Nem jobb, gyorsabb, felhasználóbarátabb a redmondi böngésző riválisainál – pusztán annak köszönheti elterjedtségét, hogy a Microsoft még egy évtizede operációs rendszerébe integrálta az addig különálló programot. Ez azonban jelentős előny: a több éve piacon levő Firefox is csak 20 százalékig tudta tornászni részesedését, minden felhasználói összefogás ellenére.

Egy nagy és tőkeerős cégnek kézenfekvő lehet, hogy a Microsoftot böngészőfronton a saját térfelén kell megvernie – ehhez nem kell mást tennie, „csak” a forgalmazókkal kell megállapodnia arról, hogy az általuk árul számítógépeken előre telepítve legyen az alternatív browser. Ehhez azonban nem sok fejlesztőnek van elegendő erőforrása; de mit tesz isten, a Google-nek nem okoz gondot. Így már nem is olyan meglepő, hogy több forrás szerint is a nagy PC-forgalmazókkal való megegyezésen gondolkodik az amerikai óriásvállalat.

A The Times értesülése szerint a Google akkor kezd tárgyalásokba, ha a Chrome bétaállapota véget ér – ez a neves újság szerint még 2009 elején be fog következni. Ezzel majdnem párhuzamosan, még a jövő év első felében megjelennek a linuxos és Mac-es változatok is, amivel lényegében az összes, internetezésre (is) használt számítógépet lefedi a Google. Így a vállalat számíthat a „lusta” internetezőkre, akik megszokásból az „alájuk tolt”, vagyis a gyárilag feltelepített böngészőt használják. Ugyanakkor a nyíltforrású riválisokkal való harc, de főként a Firefox már keményebb dió lesz – a Tűzrókával a felhasználók döntő többsége meg van elégedve; ráadásul használói többnyire tudatosan tértek át rá.

És hogy miért éri meg a Google-nek saját böngészőt fejleszteni? Nos, elsősorban webes alkalmazásai – Gmail, Google Docs stb. – miatt. Ezek futtatása optimálisabb lesz, mint más browserekben; vagyis az ingyenes, online felületű szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt stb. használók számára előnyösebb lehet majd áttérni a Chrome-ra. Amivel a Microsoft nem csak a böngészőpiacot vesztheti el, hanem a szépen jövedelmező irodai alkalmazásokból (Microsoft Office) származó bevételei is megcsappanhatnak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés