Connect with us

Hirdetés

technokrata

Alacsonyfogyasztású négy- és kétmagos Intel processzorok

Laptop

Alacsonyfogyasztású négy- és kétmagos Intel processzorok

Nagy teljesítményük mellett fogta fogyókúrára egyes CPU-it a vállalat.

Habár legtöbbször a laptopoknál tapasztaljuk a nagyfogyasztású eszközök jelentette hátrányt (rövid üzemidő), az asztali gépeknél is problémás a fogyasztás (túlmelegedés). Utoljára a Pentium 4 éra végén okozott nagy gondot, amikor a legnagyobb órajelen üzemelő chipek már 100-110 watt fölötti TDP-vel (thermal dissipation power) rendelkeztek – ez akkor a Netburst architektúra végéhez vezetett; az Intel kénytelen volt visszanyúlni a Pentium 3 felépítéséhez, amelynek továbbfejlesztéséből született meg tulajdonképpen a jóval kevésbé energiaigényes Core mikroarchitektúra.

Ezzel párhuzamosan azonban elindult a fejlesztés a többmagos példányok irányában, amely szintén a fogyasztás lendületes növekedését vetítette előre. Napjaink két-négymagos példányai a dupla vagy négyszer több feldolgozó egység ellenére sem fogyasztanak többet (sőt!), mint a Pentium 4. És van még lehetőség további redukálásra, amire az Intel nemrég tett bejelentése is példát szolgáltat.

Négymagosok
Az új Core 2 Quad lapkák ugyan még az előző generációs processzorok közé tartoznak, ettől függetlenül komoly figyelmet érdemelnek. TDP-jük ugyanis 30-40 wattal alacsonyabb, mint elődeiké: mindössze 65 wattot disszipálnak el. Ezt többek között a 45 nanométeres gyártási eljárásra való áttérésnek köszönhetik. A kereskedelmi forgalomban január közepén megjelenő CPU-k (Q9550-ek, Q9400-ak és Q8200-ak) 2,33-2,8 GHz-es órajelen üzemelnek majd, miközben frontoldali buszsebességük 1333 MHz-es lesz. Természetesen kompatibilisek a mai LGA775-ös alaplapokkal. Ugyanakkor többet kell fizetni értük, mint „hagyományos” társaikért: modelltől függően akár 16%, 20% vagy 33%-kal is többe kerülhetnek, mint a hasonló teljesítményt nyújtó négymagos Intel processzorok.

Kétmagosok
Fogyókúrára fogta feleannyi feldolgozóegységgel bíró chipjeit is a vállalat; ennek köszönhetően már ebben a hónapban megjelenhet a 35 wattos disszipációt felmutató modellek egy része (a második „eresztés” december végén kerül forgalomba). 2-3,06 GHz-es frekvenciákon futnak a lapkák, áruk pedig 209 és 1038 dollár között alakul. A legolcsóbb modell (Core 2 Duo P8400) 3 MB-nyi L2 cache-sel és 2,26 GHz-es órajellel bír, míg a legdrágább (Core 2 Extreme QX9300) 12 MB-os másodszintű gyorsítótárral van szerelve, és 2,53 GHz-es frekvencián működik.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés