Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb „nyugati” IT-cég tűnik el a Lenovo bendőjében?

Laptop

Újabb „nyugati” IT-cég tűnik el a Lenovo bendőjében?

Európa egyik legismertebb hardvervállalata integrálódhat a kínai óriásba.

A legjobban értesültektől eltekintve nagyjából senki sem hallott a Lenovo-ról, pár évvel ezelőttig – akkor vásárolta fel az IBM hardverfejlesztő és -gyártó üzletágát. Azóta azonban igen vehemens márkaépítésnek lehettünk tanúi (gondoljunk csak arra, hogy az idei olimpia egyik főszponzora volt a vállalat). A cég étvágya ennek ellenére nem csillapodott, amit az is indokol, hogy riválisainak felvásárlásai az elmúlt egy-két évben lejjebb szorították a hardvervállalatok ranglétráján.

Miután ugyanis az Acer Group felvásárolta a Gateway és a Packard Bell cégeket, jelentősen megnőtt a vállalat részesedése a világ PC-piacán. A Gartner piackutató elemzése szerint 2008 második negyedévében az Acer 9,4 százalékot tudhatott magáénak ebben a szegmensben, a Lenovo pedig „csak” 7,9-et. Ahhoz, hogy tartani tudja a tempót a kínai óriás, szinte kényszerítő erejű lehet számára egy újabb bevásárlás.

Egyes médiaértesülések szerint nem kizárt, hogy a Fujitsu Siemens lesz a következő „áldozat”, amelyik a Lenovo „gyomárban” végzi. A Fujitsu és a Siemens vállalatok társulásával létrejött szervezet ugyan nem a legjelentősebb résztvevője az EMEA piacnak (az IDC felmérése szerint kevesebb mint 6 százalékos részesedéssel bír az európai, közel-keleti és afrikai területeken), mindössze csak hetedik a rangsorban, ám a Lenovo is csupán a hatodik helyet mondhatja magáénak ezekben a régiókban. A PC-piac alacsony profitabilitása pedig könnyen arra késztetheti a Siemens-t, hogy eladja részesedését a közös cégben. Így találhat egymásra a két vállalat, vélik egyed médiaelemzések.

Megkeresésünkre hivatalosan még nem reagált a japán-német cég.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés