Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legkisebb laptopja, Blu-ray meghajtóval

Laptop

A világ legkisebb laptopja, Blu-ray meghajtóval

Vékony is, könnyű is, kicsi is.

A Blu-ray halott? A Sony szerint nem: bejelentette legújabb Vaio noteszgépét, mely a világ legkisebb, kéklézeres optikai meghajtóval felszerelt hordozható számítógépe. A TT modell 11,1 colos kijelzője már sejteti, hogy itt bizony valóban kisméretű masinával állunk szemben, amit a többi fizikai paramétere is mutat: a laptop legvastagabb pontja is vékonyabb 2,5 centiméteresnél, tömege pedig 1,3 kilogramm. Szénszálas váza nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy könnyű legyen, hanem egyben strapabíróvá is teszi a fizikai behatásokkal szemben.

Számos konfigurációban kínálja a távol-keleti vállalat Vaio TT laptopját; közös jellemzőjük, hogy mindegyik Intel Centrino 2 alapokra épül, rendelkezik HDMI kimenettel (ami a Blu-ray meghajtó megléte mellett gyakorlatilag kötelezőnek számít), valamint igény szerint akár RAID-be szervezve 256 GB-nyi SSD tárhelyet is kínálhat. Többféle színben is elérhető a notebook: az itt látható karmazsinvörös mellett szénfekete, selyemfekete, pezsgő arany színekben áll rendelkezésre.

A Windows Vistával előre telepített Vaio TT-k ára 2700 dollárról indul (ebben már van Blu-ray író is), de ha SSD-s kialakításút akarunk, az sem olcsó mulatság (a 128 GB-os 2750 dollárba kerül, BD-író nélkül).



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés