Connect with us

technokrata

Újabb technológiai határ dőlt le

Laptop

Újabb technológiai határ dőlt le

Extrasűrűségű integrált áramkörök mutatkozhatnak be.

Ismeretes, hogy egy chip fogyasztását és felületének méretét nagyban meghatározza, hogy mekkora vastagsággal rendelkeznek a rajta futó vezetőcsíkok. Napjaink legjobb processzorai e tekintetben 45 nanométert tudnak felmutatni, de a technológia annyira új, hogy a legtöbb PC-ben még 65 vagy 90 nanométeres csíkszélességű CPU-k dolgoznak (a régebbiekben pedig 120 nanométeresek). A technológiai fejlődés, a mind gyorsabb chipek létrehozása azonban folyamatosan életben tartja az ezirányú csökkentés igényét.

Az IBM bejelentette, hogy áttörést értek el a 22 nanométeres csíkszélességű gyártási eljárás tekintetében. Ezt az úgynevezett Computational Scaling (CS) technológia révén érhették el, ami jelentős változást jelent az eddigi litográfiai metódusokhoz képest. Ez utóbbiak ugyanis már nem megfelelőek ahhoz, hogy ilyen vékony vezetőcsíkot lehessen általuk készíteni – egyszerűen fizikai korlátokba ütközött (mostanáig) az ilyen sűrű integrált áramkör elkészítése. A Kék Óriás úgy tudta legyőzni ezt a határt, hogy speciális számítási technikákkal módosította a maszkok formáját és fényforrás karakterisztikáját, az IC minden egyes rétegét illetően.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül alkalmazásba az eljárás, de az biztos, hogy nem mostanában. Tekintve, hogy a nagy (x86-os processzorokat) gyártó cégek is a 45 nanométeres gyártási eljárás bevezetésén dolgoznak vagy éppen hogy csak túl vannak rajta; és e kettő között még van egy lépcsőfok (ez lesz a 32 nanométeres csíkszélesség).



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek