Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eladja processzorgyárait az AMD

Laptop

Eladja processzorgyárait az AMD

Milyen hatással lesz ez a processzorgyártásra? Cikkünkből kiderül.

Dirk Meyer, a vállalat vezérigazgatója nemrég egy interjúban ismét kiállt a „gyártalan” üzleti modell mellett. Meyer azt taglalta a Fortune-nak adott interjújában, hogy a cég törekszik üzemei értékesítésére, vagyis a jövőben nem kívánja saját kézben tartani a processzorok előállításának ezt a folyamatát. Részleteket ugyan nem árult el a vezérizgató, de azt határozottan kijelentette, hogy a döntés már megszületett.

„CPU üzletágunk esetében eltávolodunk a saját gyártással rendelkező modelltől az üzemnélküli állapot irányába. Hosszabb távon ez lehetővé teszi számunkra ezeknek a gigantikus gyáraknak az értékesítését. Üzletmenetünk ezzel jobban fog hasonlítani egy hagyományos, gyártósorokkal nem rendelkező félvezetőipari vállalat amit-használsz-azért-fizetsz modelljére.” – nyilatkozta Meyer.

Már a múlt héten szárnyra kapott az a híresztelés, hogy az Advanced Micro Devices még szeptemberben átadhatja üzemeit harmadik fél számára. A döntés még Hector Ruiz, korábbi AMD vezérigazgató alatt kezdett formálódni; a chipgyártó vállalat már akkor is fontolgatta, hogy kiszervezi (outsource-olja) a termelést. A mostani vezér, Dirk Meyer szerint a lépés fontos a pénzügyi pozíció gyors stabilizálása szempontjából; sőt, szerinte ez a legjobb döntés, amit megtehettek a befektetők bizalmának el( vagyis inkább vissza)nyerésében.

Ha sikerrel jár a gyárak eladása, akkor azzal az AMD két legyet is üthet egy csapásra. Egyrészt jelentős anyagi bevételhez jut az e tekintetben (is) erősen szorongatott vállalat, másrészt jobban tudja tartani a lépést az Intellel. Gyárak nélkül ugyanis nem kell (előre) kifizetni az új gyártási eljárásokra való átállás nagyon költséges, gyakran dollármilliárdokra rúgó kiadásait. Ismeretes, hogy az AMD még mindig 65 nanométeres csíkszélességű processzorokat termel, holott az Intel már néhány hónapja piacon van a 45 nanométeres gyártási eljárással készített CPU-kal. Ez az előny leghamarabb a jövő év elején tűnhet el: a kisebbik cég akkor jelenhet meg a piacon szintén 45 nm-es központi vezérlőegységekkel.

Hiba volt az Ati megvásárlása?
Meyer elismerte, hogy az Ati 2006-os akvizíciója volt a probléma gyökere – emiatt késtek négymagos processzorai, illetve lettek hibásak bizonyos példányok. „Szerencsétlenségünkre pont egy lefelé mutató üzleti helyzetben vettünk meg egy vállalatot. [Ezzel] egy veszteséges pénzügyi teljesítmény közepében találtuk magunkat, és [most] ezen kell igazán változtatnunk.” – nyilatkozta a vezérigazgató.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés