Connect with us

technokrata

Késik az Intel forradalmi processzora

Laptop

Késik az Intel forradalmi processzora

CPU-ba integrált grafikus mag – később, mint terveztük.

Az elmúlt egy-két évben egyre nagyobb hangot kaptak azok a fejlesztések, amelyek az évtized végére fognak beérni; vagyis a processzorba integrált grafikus vezérlőkkel rendelkező CPU-k. Mind az AMD, mind az Intel rendelkezik ilyen tervekkel: az előbbi ezért (is) vásárolta fel a kanadai Atit, míg az utóbbi saját maga vágott bele a fejlesztésbe (az így létrehozandó lapka kapta a Larrabee nevet). Nemrég azonban kiderült, hogy az Intel chipje nem fog megjelenni az eredeti tervekben foglalt időpontban.

Auburndale és Havendale – két olyan mobil és asztali, Nehalem mikroarchitektúrára alapuló processzor, amely már grafikus magot is tartalmaz magában. Az első beszámolók szerint 2009 végén debütálniuk kellett volna, ám erre mégsem kerül sor. És miért? Az Intel egyik prezentációjának állítása szerint a felhasználói visszajelzések miatt, olvasható a HKEPC website-on. Ennél több azonban nem derült ki, ez pedig teret enged összeesküvés-elméletek gyártására. Kézenfekvő feltételezés, hogy mivel az AMD is valószínűleg csúszik picit saját Fusion (Swift) processzorával, ezért konkurencia híján az Intelnek sincs oka hova sietni.

Havendale
Az úgynevezett multi-chip module (MCM) kialakítás LGA1160 tokozással érkezik majd, a fentiek szerint 2010 elején. A kétmagos CPU grafikus- és memóriavezérlő hubbal (GMCH) rendelkezik, melynek köszönhetően DDR3 memóriák kezelésére lesz képes. Támogatja a PCI Express 2.0-n keresztül a x16 felületet, amelyen keresztül természetesen diszkrét grafikus megoldásokkal is kompatibilis lesz, a bele integrált grafikus mag mellett. Jelenlegi tervek szerint mindkét MCM chip 45 nanométeres gyártási eljárással készül majd.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek