Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sanghai: vadonatúj AMD processzorok a láthatáron

Laptop

Sanghai: vadonatúj AMD processzorok a láthatáron

Háromszor nagyobb cache méret, csökkentett csíkszélesség, és még néhány további nyalánkság.

Habár a napokban teljes erőbedobással „tombol” az Intel Fejlesztői Fórum, az AMD mégis ezt az időszakot választotta ahhoz, hogy említést tegyen soron következő processzormodelljének debütálásáról. A Sanghai kódnevű CPU sorozat már 45 nanométeres gyártási eljárással készül, és – ha minden a kisebbik gyártó tervei szerint alakul – még az év vége előtt megjelenik. Randy Allen, a cég alelnöke szerint az OEM-ek számára a negyedik negyedévben megkezdődnek a szállítások, így az első, megvásárolható rendszerek még 2009 előtt elérhetővé válhatnak.

Szembenálló szerverchipek
Sokat vár az Advanced Micro Devices a Sanghaitól, pedig nem könnyű időszakban küldi „harcba” lapkáit. Az Intel ugyanis nagyjából ugyanekkor ereszti a piacra Nehalem (avagy Core i7) CPU-it, melynek első példányai ugyan a csúcskategóriás PC-kben teljesítenek majd szolgálatot, de várható az architektúra kiszolgáló gépekben való debütálása is. Ismervén az AMD ütemtervét, nem kizárt, hogy a két- (és négy)foglalatos szerverek piacán az Intel is megjelenik a Nehalemekkel a negyedik negyedévben, vagyis az ünnepi időszakra felforrósodhat a (kis)szerverek piaca.

Meglepő, de mindenképpen örömteli pillanat, hogy az AMD végre ismét bizakodik. Az Intel nem fogja elnyomni a 45 nanométeres chipek kibocsátását saját processzoraival, nyilatkozta igencsak optimistán Allen. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt a tényt, hogy beszéde során az alelnök nem ment konkrét részletekbe azt illetően, hogy milyen teljesítménybeli előrelépés(eke)t sikerült tenni a Sanghai révén.

A processzor néhány paramétere már korábbról ismert lehet, de talán nem árt még egyszer áttekinteni. A jelenlegi csúcskategóriának számító Opteron lapkákhoz (melyek 2 MB-nyi L3 cache-sel rendelkeznek) képest a Sanghait az AMD háromszor akkora gyorsítótárral látta el. Ezeknél a négymagos CPU-knál jelentkezik először a gyártó kisebb csíkszélességgel (miközben az Intel már hosszú hónapok óta piacon van 45 nanométeres gyártási eljárással készülő chipjeivel).

Alaplapcsere nélkül
Pozitívum, hogy a vállalat tartja hagyományait, és nem cserélteti le minden egyes processzorváltással az alaplapot is, a CPU-tokozás elavulása okán. Ez azt jelenti, hogy az új központi vezérlőegységekkel is kompatibilisek a Socket F szerveralaplapok (azért egy BIOS-frissítés bizonyára nem fog megártani). Az Intel Nehalem processzorai természetesen új chipkészletet igényelnek, ami egyben új alaplap megvásárlására is kényszeríti a vevőket…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés