Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az AMD ésszel nyomja le az Intelt

Laptop

Az AMD ésszel nyomja le az Intelt

Előkaptak egy régi chipet, kicsit kipofozták, és máris jobb processzort kaptak, mint amit az Intel kínál.

Többször is írtunk már a legnagyobb x86-os chipgyártó új, hordozható számítógépekbe, egészen pontosan a netbook kategóriába szánt CPU-járól, az Atomról. Alacsony fogyasztása miatt vonta magára a figyelmet, mely ugyan redukált teljesítménnyel is együtt jár, de ebben a szegmensben ez nem olyan fontos tényező. Ezen modelleket ugyanis a felhasználók alapvető dolgokra, főként internetezésre használják, amihez nem kell annyi kraft, mint egy játékra is használatos desktop PC-hez.

Visszatérve a témára: az AMD „lenyúlta” az Intel elképzelését, és a szegmensben egy régi/új processzorral jelentkezett. Amint arról a Tom´s Hardware beszámolt (melynek magyar nyelvű website-ja itt található), az Athlon 64 2000+ lapka tulajdonképpen egy régi, K8-as architektúrán alapuló CPU, visszafogott órajel (1 GHz) és tápfeszültség (mindössze 0,9 voltot igényel) mellett. Az alig 8 wattot fogyasztó chip Tamásék szerint jobb teljesítményeredményeket produkált általánosságban, mint az 1,6 GHz-en üzemelő Atom.

Igaz, hogy ez utóbbi önmagában még ennél is kevesebbet fogyaszt, de nem szabad elfelejteni, hogy az AMD-nél már a K8 esetében is integrált volt a memóriavezérlő, vagyis annak nem a chipkészletben kellett helyet szorítani. Ez gyorsabb, olcsóbb és kevesebbet fogyasztó megoldást eredményezett. Ennek köszönhetően az Athlon 64 2000+ komplett rendszerben (alaplapi chipkészlet és processzor) visszafogottabb fogyasztást tud felmutatni, mint az Intel chipje.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés