Connect with us

Hirdetés

technokrata

A laptopok következő generációi

Laptop

A laptopok következő generációi

Nagyobb hálózati sebesség, több processzormag, integrált memóriavezérlő – ahogy az Intel látja a mobil számítástechnika közeljövőjét.

Nemrég engedte csak szabadjára Centrino 2 platformját az Intel, de a Nehalem processzorok megjelenésével máris újabb generációváltás előtt állunk. A debütáló platform a Calpella kódnevet kapta, ami így önmagában még nem mond semmit. De ha eláruljuk, hogy a vezetékmentes hálózati csatlakozások közül nem csak a 802.11b/g/n szabványokat támogatja majd, hanem a WiMAX-ot is, máris vonzóbbá válik a „csomag”.

A Centrino-nál megszokhattuk, hogy három terméket kapunk egyben: a processzort, az alaplapi chipkészletet és a Wi-Fi modult. Az első kettőben azonban lesz egy kis változás – a memóriavezérlő a chipsetből a CPU-ba „vándorol”. Vagyis az Intelnél laptop fronton is eljutnak oda, ahova az AMD már évek óta: integrált memóriavezérlővel gyorsítják a memóriaműveleteket.

Szót kell még ejteni az Ibex Peak-M integrált chipkészletről, illetve a megjelenési időpontjáról: 2009 második felében kerülnek majd a Nehalem laptopok a boltok polcaira, addig tehát még nagyjából egy évet kell várni. Persze a debütálás ideje nem száz százalék, az információt ugyanis a Digitimes meg nem nevezett forrásokra hivatkozva tette közzé.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés