Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nvidia: vége a többvideokártyás korszaknak?

Laptop

Nvidia: vége a többvideokártyás korszaknak?

A nagy gyártó kivonul a piacról. Vagy mégsem. Vagy mégis…

Teljes a káosz az Nvidiánál, már ami az alaplapi chipkészleteket (Nforce) illeti. Nemrég ugyanis arról tájékoztatta olvasóit a távol-keleti Digitimes, hogy a vállalat közölte, felhagy ezen lapkák fejlesztésével és gyártásával. Ez azt jelenti, hogy a jövőben megszűnik az SLI (most ismert formájában), mivel a cég nem licencelte tovább technológiáját, csak a kész chipeket tette megvásárolhatóvá az alaplapgyártók számára. Az Nvidiától származó déli híd nélkül azonban nem működik a többvideokártyás kialakítás, még a nemrég bejelentett hibrid megoldás sem. Ha tehát igaznak bizonyul az információ, akkor az Nvidiának vagy elérhetővé kell tennie licencét a gyártók számára, vagy szembe kell néznie azzal, hogy ezt az – ugyan magas profitrátával kecsegtető, de nagyon alacsony részesedésű – terepet át kell adnia az AMD/Ati részére.

Mégis, mi kényszerítheti ennek a lépésnek a megtételére a vállalatot? Tudni kell, hogy az Intel mai processzorait kezelni képes alaplapok az úgynevezett Quick-Path Interconnect (QPI) buszt használják, amely pedig az Intel szabadalma. Ennek használati jogát az Nvidia nem szerezte meg, vagyis ezzel kizárta magát az x86-os alaplapi piac nagyjából 80 százalékáról. A „maradék” 20 százalék fedi le nagyjából az AMD-s szegmenst, úgy látszik azonban, ebben nem lát annyi profitot az Nvidia vezetése, hogy megérje nekik foglalkozni vele.

Inteles oldalról ugyan volt egy kezdeményezése a cégnek: azt javasolta, hogy az Nforce 200 bridge névre hallgató speciális chipet használják az alaplapgyártók. Ez utóbbiak viszont úgy döntöttek, hogy nem kérnek ebből a „lehetőségből”, mivel a lapka alkalmazása megnövelte volna a költségeket, ráadásul át is kellett volna tervezniük alaplapjaik designját. Mindezek felett extra hűtést is kellett volna szerelni a hídra, ami így együttesen már túl sok „macárát” jelentett a vállalatoknak. Ezzel párhuzamosan az olyan nagy nevek, mint a DFI, a Foxconn és a Gigabyte, közölték, hogy nem adnak ki 790i SLI chipkészletes alaplapokat, sőt, még a 780i SLI változatok leírásait is eltávolították website-jaikról.

Nem, igen, az ellen nem véd…
Amint a cikk elején említettük, teljes a káosz, ami alatt azt értettük, hogy az Nvidia vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek az elmúlt néhány napban, a témát illetően. Igor Stanek, az Nvidia vezető PR-osa azzal állt a nyilvánosság elé, hogy most is folynak mind az Intel, mind az AMD platformjára a fejlesztések; a Digitimes közlését megalapozatlannak tartotta. Ugyanakkor egy múlt heti találkozón a cégtől többen is megerősítették, hogy mérlegelik a fejlesztések végleges befejezését.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés