Connect with us

technokrata

Még mindig lehet meghökkentő notebookot készíteni

Laptop

Még mindig lehet meghökkentő notebookot készíteni

A Toshiba a mini kategóriában kelt versenyre, riválisaihoz képest komoly eltérést mutató masinájával.

A netbook kategóriát bizonyára már senkinek sem kell bemutatni a hordozható számítógépek között: ez a modellcsoport a híres-neves XO laptop, Asus Eee PC, MSI Wind és a többi, hasonló, ultra kompakt PC-ket (UMPC) foglalja magába. Láttunk már sokféle változatot, kis és kicsivel nagyobb képernyőset, érintő és „hagyományos” kijelzővel szereltet, winchesterest és memóriakártyával ellátottat. Ha azonban azt hittük, hogy már nincs hova újítani, tévedtünk! Erre bizonyíték a Toshiba legújabb kütyüje.

A távol-keleti gyártó hagyományosnak egyáltalán nem mondható UMPC-vel rukkolt elő a napokban: a prototípus mindössze 5,6 colos LCD-vel rendelkezik, viszont érintőképernyős. Erre szüksége is van, mivel billentyűzetet semmilyen formában nem mellékelt hozzá a fejlesztő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne vele szöveget bevinni: két részre „tördelt” klaviatúrája virtuálisan áll a felhasználó rendelkezésére, a virtuális gombok funkcióját a kijelző megnyomásával lehet életre kelteni.

Annak ellenére, hogy az Intel keveset fogyasztó, de teljesítmény szempontjából sem rekorddöntő Atom processzora került bele, mégis Windows Vistát futtat a „kis édes”. Emellé 64 GB-nyi SSD-t rakott a Toshiba, háttértár gyanánt, illetve ellátta egy GPS chippel is, így az eltévedés kizárva (természetesen szükség van hozzá egy navigációs szoftverre). Ezek együttesen azt sejtetik, hogy a kézieszköz nem igazán lesz olcsó, ennek ellenére a Toshiba fogadkozott, hogy netbook áron (ez itthon 100 ezer forint alatti összeget jelent) hozza majd forgalomba. Pontos árat azonban nem árult el a gyártó, és az sem derült ki, hogy mikorra kerül piacra az egyelőre nevenincs készülék.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd