Connect with us

Legális Windows XP-t, 3 dollárért!

Laptop

Legális Windows XP-t, 3 dollárért!

Annak ellenére, hogy egy hónapja beszüntette az eladásokat a Microsoft, továbbra is hozzá lehet legálisan jutni a legnépszerűbb Windows-hoz.

Már írtunk arról, hogy miként lehet július 1-től legálisan Windows XP-t venni. Az egyik lehetőség a mostanában nagy divatnak számító mininoteszgép vételében rejlik – ebben a környezetben ugyanis a Microsoft 2010-ig támogatja az OS-t. Először a XO laptop kapcsán merült fel a Windows XP felhasználásának lehetősége, ehhez azonban komoly munkát kellett a Microsoftnak és az OLPC-nek a projektbe fektetnie. Egy évnyi fejlesztés viszont meghozta az eredményt, és habár picit többe kerülnek így a XO laptopok, már képesek a redmondi operációs rendszer futtatására. A jelenlegi 188 dolláros árat (ennyibe kerül a linuxos változat) valamivel 200 dollár fölé tornássza a váltás. Ennek egy része ráadásul hardver – mint kiderült, a Windows XP licence ez esetben pontosan három dollárba (kevesebb mint két buszjegy árába) kerül.

De miért kellhet Windows a XO laptopra, amikor a kis eszköznél minden centet igyekeznek megspórolni? Nos, azért, hogy népszerűbb lehessen: sokan még mindig idegenkednek a Linuxtól, viszont szívesen vennének egyet a „100 dolláros laptopból”. Ez főleg a fejlett(ebb) országokban lakókra igaz. Ugyanakkor meg van az az előnye is a microsoftos OS feltelepítésének, hogy általa lehetőségük nyílik az elmaradott régiókban élő gyerekeknek megismerkedni olyan alkalmazásokkal, mint a Word vagy az Excel, amely ismeretek későbbi életük során még jól jöhetnek.

Nemrég azt is bejelentette az OLPC, hogy vannak tervei egy úgynevezett dual-boot változatra is. Ez egy olyan XO laptop lenne, amelyen mindkét operációs rendszer megtalálható, és a felhasználó dönthet arról, hogy Linuxot vagy Windows-t akar betölteni. Az azonban nem derült ki, hogy mikor kerülhet forgalomba egy ilyen készülék.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő