Connect with us

Még a legbutább CPU is kétmagos lesz

Laptop

Még a legbutább CPU is kétmagos lesz

Igaz, kicsit csúsznak az Intel új Atom processzorai.

Már többször is beszámoltunk a Terminal hasábjain az Intel olcsó, alacsony fogyasztású, ugyanakkor viszonylag kis számítási kapacitással rendelkező Atom processzoráról, mellyel a vállalat igyekszik megragadni a kicsi, olcsó noteszgépek iránt hirtelen feltámadt keresletet. Ezekbe a hordozható számítógépekbe ugyanis nem kell nagyon erős lapka, hiszen nem fogják komoly 3D-s alkalmazások futtatására használni; webes böngészésre, e-mailezésre, szövegszerkesztésre pedig elegendő egy jóval szerényebb központi vezérlőegység is.

Az idők szavának azonban nem állhat ellen az Atom sem: az Intel bejelentette, hogy kétmagos változatokat is meg fog jelentetni, még az idei év során. Az első beszámolók még arról szóltak, hogy már a harmadik negyedévben piacra kerülhetnek ezek a lapkák, ám az Intel nemrég kénytelen volt módosítani az útvonaltervet, és 2008 negyedik negyedét jelölte meg kereskedelmi forgalomban való megjelenési időpontként. A bemutatkozásra mindazonáltal már szeptember 21-én sor kerül.

A lapka ezres tétel vásárlása esetén 43 dollárért lesz megvehető.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő