Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lehullt a lepel a titkos AMD processzorról

Laptop

Lehullt a lepel a titkos AMD processzorról

Képek a régi-új lapkáról.

Másfél hete írtunk arról az Advanced Micro Devices fejlesztette processzorról, amelyet a vállalat az Intel alacsony fogyasztású és teljesítményű, ULCPC-kbe (ultra olcsó számítógépekbe) szánt Atom lapkája ellenében tervez „harcba küldeni”. Akkor még hivatalos megerősítés nélkül számolhattunk be az architekturális jellemzőkről, nemrég azonban a cég szerződéses partnerei maguk jelentették be: már tesztelik a CPU-t. Kiderült, hogy helytálló volt a feltételezés: a kompakt laptopokba szánt központi vezérlőegység a K8-as mikroarchitektúrán alapul.

Az X-bit labs beszámolója szerint kiszivárogtak olyan képek, amelyek egy 3,5 colos (igen, nem tévedés, ilyen apró méretű) alaplapot mutatnak be – ezen pedig ott „figyel” egy BGA tokozású, K8-as AMD processzor. Ez a chip így vetélytársa az AMD korábbi, mára elavultnak tekinthető Geode mikroprocesszorának, ám a cég elsősorban az Atom és a Pentium M CPU-k ellen szánja termékét. A 8 wattos fogyasztású lapka az AMD M690E + SB600 chipkészlettel együtt nagyjából 10-11 wattot fogyaszt. Az egész rendszer összesen 20 wattot „ehet meg”, ami nagyjából megegyezik az Intel megoldásával. Igaz, hogy az Atom processzor N-sorozata csak 2,5-4 wattos fogyasztással bír, a komplett egész, Intel 945GC chipkészletes alaplappal viszont 15-22 watt közé skálázódik be az energiaigény.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés