Connect with us

technokrata

A világ legvékonyabb laptopja

Laptop

A világ legvékonyabb laptopja

Lenyomja a Lenovo-t és az Apple-t is.

Ismeretes, hogy az extrém notebookokat fejlesztő/gyártató Voodoo-t korábban felvásárolta a Hewlett Packard. Érthető okokból, hiszen a kisvállalat a hordozható számítástechnika egy igen profitábilis szegmensét célozta meg: masináin szemtelenül magas árrést érvényesített, vagyis igencsak jövedelmezőnek bizonyuló termékeket adott el.

Ezen pedig a HP sem kívánt változtatni. Ezért a márkanév alatt előrukkoltak – az amerikai cég állítása szerint – a világ legvékonyabb laptopjával: ez lett a Voodoo Envy 133. Ez mindössze 1,79 centiméteres vastagságot jelent, ami ráver az Apple Macbook Air hasonló (1,94 cm) értékére, pedig az sem mondható testes jelenségnek. Ezek mellett a Lenovo legvékonyabbika, a Thinkpad X300 igazi dromedárnak hat 2,34 centiméteres vastagságával. Ugyanakkor a három masina közül az Envy 133 a legnehezebb: 1,53 kilogrammos tömeggel bír, annak ellenére, hogy szénszálas (vagyis igen könnyű) vázat kapott.

13,3 colos LCD-vel szerelték fel a masinát, melyen 1280×800 pixeles natív felbontás megjelenítésére képes. Intel GM965-ös chipkészletre alapuló alaplapján integrált Intel X3100 grafikus processzor teljesít szolgálatot, és természetesen Intel Core 2 Duo CPU dolgozik benne. Operatív tára maximum 2 GB-os lehet, ami mellé vagy 80 GB-nyi merevlemez, vagy egy 64 GB-os SSD tartozik. Ugyanakkor optikai meghajtóval nem szerelték fel az Envy 133-ast, de 2.0-s USB portjai révén lehet hozzá külső egységet csatlakoztatni.

Nem meglepő módon a kis készülék támogatja a vezetékmentes adatátviteli szabványokat – a 802.11a/g/n Wi-Fi-t és a Bluetooth-t. Természetesen mindez egyáltalán nem olcsó: a vásárlónak a hónap végén megjelenő laptopért igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Egészen pontosan 2100 dollárt kell leszurkolnia érte.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek