Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nyolc játék a nyári uborkaszezonra

Laptop

Nyolc játék a nyári uborkaszezonra

Nyaralás mellett/helyett, az EA játékaival is kikapcsolódhatunk.

Egyre inkább közeledünk a nyárhoz – az Electronic Arts pedig nyolc játékot készül kiadni ebben az időszakban. A szoftvereket hét fejlesztőstúdió készíti: a BioWare, a Criterion, a DICE, az EALA, a Maxis, Pandemic és a Harmonix Music Systems, mely az MTV Networks cége. A május és szeptember között megjelenő játékok között egyaránt megtalálható lesz majd a felfedezés, a kaland és akció, lesz köztük olyan, amely kihozza belőlünk a teremtés örömét, vagy előhozza a bennünk rejlő rocksztárt. Mindegy, hogy Xbox 360-on, Playstation 2/3-on, PC- n, Mac-en, Nintendo Wii-n, Nintendo DS-en vagy mobiltelefonon akar játszani a kikapcsolódásra vágyó, az EA minden platformra kínál szórakozást.

Akik akcióra vágynak, azoknak a Battlefield: Bad Company pusztító erejű harcait és a Venezuelában játszódó, bosszúszomjas Mercenaries 2: World in Flames játékot ajánlja a cég. Akiknek leghőbb vágyuk, hogy világuralomra törjenek, azoknak készül a Command & Conquer 3: Kane´s Wrath; az űr végtelenjét pedig a Mass Effect játékkal hódíthatjuk meg. A kreatív elmék a Spore Creature Creatorben hozhatják elő a bennük rejlő művészt. Ebben egyedi fajokat tervezhetünk még a Spore megjelenése előtt, melyben akár egész univerzumokat teremthetünk, illetve oszthatunk meg barátainkkal. Az adrenalinfüggők tövig nyomhatják a pedált a Burnout Paradise új letöltéseiben, vagy a Rock Bandben.

Az év további részében megjelenik a Battlefield Heroes, a Battleforge, a Command & Conquer Red Alert 3, a Dead Space, a Mirror´s Edge, a Skate It, a Warhammer Online: Age of Reckoning és az EA partner, a Valve Left 4 Dead játéka.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés