Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptopok Magyarországon

Laptop

Laptopok Magyarországon

Úgy nő itthon a notebookpiac, hogy nem nő.

38 százalékos növekedésről számolhatott be a Toshiba magyarországi notebook üzletágánál. A március végével zárult 2007-es üzleti év során 32 ezer notebookot értékesített a Toshiba Magyarországon, ami hozzávetőlegesen 9 százalékos piaci részesedést jelent – ezzel az eredménnyel a Toshiba a magyar notebook piacon számos kihívás mellett megőrizte ötödik pozícióját. Árbevétel tekintetében azonban hiába sikerült a korábbihoz képest jelentősen több hordozható számítógépet eladni, az átlagos eladási ár esésével 2007-ben éppen hogy csak meg tudta haladni a hazai értékesítés volumene a 2006-ost, számolt be Patonai Szabolcs, a Toshiba Europe notebook üzletágának magyarországi értékesítési vezetője a tavalyi, felemás képről a ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón.

„A Toshiba is érzi azon tendenciát, hogy a felhasználók szívesebben vásárolnak notebookot, mint asztali számítógépet.” – mondta Patonai – „Ebből az átrendeződésből következően a klasszikus notebook tulajdonságok – mint például a könnyű súly és hosszú akkumulátoros üzemidő – mellett számos új, speciális felhasználói igény is jelentkezik. Ezeket az igényeket egyre szélesedő termékkínálattal és személyre szabható megoldásokkal lehet kiszolgálni. A Toshiba notebook kínálatában a felhasználói igények legszélesebb spektrumát a népszerű Satellite család fedi le, amely termékcsalád jelentős része 2008. második negyedévében megújul.”

A notebook üzletág egyik legnagyobb kihívása a csökkenő árak mellett az árbevétel és a jövedelmezőség fenntartása és növelése. A 2008-as üzleti év egyik fontos célkitűzése a Toshiba számára a piaci részesedés növelése és a notebookgyártók között a negyedik pozíció megszerzése.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés