Connect with us

technokrata

Kiderült, CPU-gyártó lesz-e az Nvidiából

Laptop

Kiderült, CPU-gyártó lesz-e az Nvidiából

Processzortervek.

Március közepén írtunk arról, hogy az Nvidia állítólag kész felvásárolni a Via processzorfejlesztő és -gyártó részlegét. Két fő riválisa, az Intel és az AMD/Ati ugyanis már gőzerővel dolgozik integrált CPU/GPU megoldáson, amelyekre egyelőre nem tudott alternatívát felmutatni a vállalat. Igaz, még van ideje, hiszen 2009, 2010 előtt nem jelenik meg egyik konkurense sem a piacon ezekkel a termékekkel – de hamarosan el kell kezdenie a fejlesztést, ha be akar illeszkedni ebbe az irányvonalba.

Nos, a minap kiderült, hogy ha igazodik is a „trendhez” az Nvidia, azt nem a Via Technologies-zel fogja megtenni (bár a mostani álláspont szerint maradnak a grafikus fejlesztéseknél). Jen-Hszun Huang, a vállalat vezérigazgatója nemrég a Cnetnek adott interjút, amiben arról biztosította a média képviselőit, hogy – a felröppent híresztelésekkel ellentetében – nem gondolkodnak a Via bekebelezésében. Ennek ellenére van együttműködés a két cég között: a múlt hónapban írta alá az Nvidia és a Via azt a megállapodást, mely szerint az előbbi chipkészletet fejleszt a Via olcsó központi vezérlőegységeihez. A platformot úgy népszerűsítik, mint az anyagilag leginkább versenyképes Vista Premium PC-t (habár kereskedelmi névvel egyelőre nem rukkoltak elő).

Kétmagos Via processzor
Nem ült rá technológiájára a távol-keleti vállalat: nemrég bejelentették, hogy új processzoraik már kétmagos kialakítással bírnak majd. Ismeretes, hogy az Intel és az AMD már két éve kínálja ilyen termékeit, és vélhetően idén kap nagyobb lendületet a négymagos, asztali PC-kbe szánt CPU-k terjedése. Ezzel szemben a Via Technologies kétmagosai csak a jövő év végén érkeznek, vagyis a mainstream piacon (megint) nem rúgnak labdába.

Akkor viszont a fejlettnek számító, 45 nanométeres gyártási eljárást alkalmazzák majd lapkáikban, minek köszönhetően a fogyasztás továbbra is alacsony maradhat, számolt be a Digitimes nemrég a jövőbeli tervekről. Maga a processzor az Isaiah mikroarchitektúrára alapul, és valószínűleg a Fujitsu fogja gyártani őket Japánban. Ez utóbbi CPU 2 GHz-es órajellel rendelkezik, 800-1300 MHz-es frontoldali buszsebességgel, kétszer 64 KB-nyi L1 és 1 MB-nyi L2 cache-sel. A 65 nanométeres gyártási eljárással készülő példányokat szintén a Fujitsu állítja elő – mégpedig a C7-es processzorokkal tűkompatibilis tokozásban.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek