Connect with us

technokrata

Már tölthető a Windows XP SP3

Laptop

Már tölthető a Windows XP SP3

És még: tovább maradhat életben a Windows XP?

Az érintettek számára bizonyára már ismert információ, hogy a Microsoft közölte: legnépszerűbb operációs rendszerét csak idén nyárig értékesíti bárki számára elérhetően (kivétel azért akad). Redmond korábbi közlése értelmében június 30-tól megszűnik a szoftver kereskedők általi értékesítésének lehetősége, ami érthető törekvés is a Bill Gates alapította cég részéről: minden erejükkel a Windows Vistát szeretnék propagálni a felhasználók között. Ez utóbbiak, azaz a vásárlók viszont nagyon is ragaszkodnak a Windows XP-hez.

Úgy tűnik, felismerték ezt a nagy cégek is: a HP és a Dell egyaránt ragaszkodik ahhoz, hogy a fenti dátum után is kínáljon XP-s számítógépeket. Ezt az úgynevezett „downgrade rights”, vagyis a visszafejlesztési jog miatt tehetik meg. A Microsoft ugyanis lehetővé tette a Windows Vista felhasználók számára, hogy amennyiben nem elégedettek az új operációs rendszer tudásával, teljesítményével, visszaállhassanak a jól megszokott Windows XP-re. Ehhez persze Windows Vista Business vagy Ultimate változatot kell vásárolni – a downgrade rights csak ezekhez jár.

A fenti manőver révén június után is kaphatók lesznek olyan PC-k a nagy amerikai cégek kínálatában, melyeken a régebbi OS fog futni. A HP egészen 2009. július 30-ig tervezi fenntartani ezt a gyakorlatot, vagyis elméletileg a Windows XP-vel ki lehet húzni a következő, Windows 7 kódnevű redmondi operációs rendszerig (melynek várható megjelenési idejét most 2009 végére, 2010 elejére teszik). Hivatalosan azonban a Microsoft nem gondolkodik azon, hogy maga tolja ki az idei, június 30-i határidőt, ezt nemrég Steve Ballmer (ismét) megerősítette Belgiumban.

Windows XP SP3
És ha már a Windows XP a téma, egy rövidke hír még idekívánkozik: a hivatalos, holnapi megjelenés előtt már kikerült a harmadik (és egyben utolsó) javítócsomag végleges változata az Internetre – természetesen Bittorrent források révén lehet hozzájutni annak, aki nem tudja kivárni ezt az egy (két) napot.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek