Connect with us

Hirdetés

technokrata

GTA IV – idő előtt kiszivárgott (videóval)

Laptop

GTA IV – idő előtt kiszivárgott (videóval)

Az egyik legjobban várt játék hivatalosan ma jelenik meg – nem hivatalosan pedig már napok óta elérhető…

Ma éjfélkor (vagyis április 29-én, 0 óra 0 perckor) kezdik meg az Xbox 360 konzolokra fejlesztett Grand Theft Auto negyediknek számozott (valójában hetedik) részének forgalmazását. A játék minden korábbi rekordot készül megdönteni: több rajongót fognak vele szerezni a fejlesztők, mint valaha. A Rockstar ehhez jelentős változtatásokat eszközölt a San Andreas részhez képest: a bejárható játékterület ugyan valamivel kisebb lett (most „csak” New Yorkra „szorítkozik”), ám jóval élethűbb mozgásokat, fizikát kaptunk cserébe. Változatos (lineáris és nemlineáris) történetvezetés, jobb többjátékos mód, valószerűbb szex jelenetek – csak néhány az új GTA jellemzői közül.

Nem véletlen, hogy a kiskereskedők szinte meg lettek fenyegetve: ha idő előtt megkezdik a szoftver árusítását, komoly bajban találják magukat. Valahogyan azonban mégis kiszivárgott egy példány, amely végül az Icon nevű crackercsapat kezei között végezte. A védelmétől megfosztott program így egy 6,3 GB-os képfile formájában meg is kezdte keringését a Bittorrent file-csere oldalak révén. Mivel a letölthető állomány első változata a PAL verzióból készült, ezért a forrása valószínűleg vagy brit, vagy ausztrál (nem sokkal később felbukkant az NTSC változat is – természetesen szintén a P2P hálózatokon). A crackerek jótanácsa szerint érdemes tartózkodni az Xbox Live-hoz való csatlakozáshoz a játék használata során, különben könnyen bajba találhatja magát az illegális példányt futtató Xbox tulajdonos.

Nem sokkal a kiszivárgást követően ellepték az Internet videomegosztó szolgáltatásait a játékból készített (video)felvételek. Ezek egyike alant látható, akit érdekel a kelet-európai bevándorló new yorki kalandjai, vessen egy pillantást az újdonságokat felvonultató bemutatóra.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés