Connect with us

Hirdetés

technokrata

MySQL újdonságok

Laptop

MySQL újdonságok

Új 5.1 verzió, vizuális adatbázis-tervező, bővülő adatbázis-motor.

A Sun Microsystems bejelentette a világ legnépszerűbb nyílt forrású adatbáziskezelőjének, a MySQL-nek legújabb 5.1-es verzióját. A legfrissebb verzió számos, a nagyvállalati környezetben hasznosítható új funkciókkal bővült. A szoftver három különböző változatban lesz elérhető, a http://dev.mysql.com/downloads/ címről tölthető le. Az adatbáziskezelő új verziója mellett a múlt hét újdonságának számít, a MySQL Workbench vizuális adatbázis tervező eszköz, illetve az adatbázis-motor program további bővülése.

A hatodik alkalommal megrendezett MySQL konferencia és kiállítás legfőbb bejelentése az adatbáziskezelő újabb 5.1-es verziója. „Az új verzió 15%-al gyorsabb előző társánál a belső tesztek alapján, és számos újdonság található benne” – mondta Marten Mickos a Sun alelnöke, az adatbázis csoport vezetője a konferencia résztvevőinek.

A legfontosabb fejlesztések a szoftver nagyvállalati környezetben való felhasználását segítik elő. Ilyen újdonság a lekérések gyorsítását segítő tábla és index particionálási lehetőség, amelynek segítségével egy-egy feladat végrehajtásakor nem kell a programnak átnéznie az egész adatbázist, ezzel is gyorsabbá téve a feldolgozást. A gyorsaság mellett a biztonság legfőbb kérdésében az oszlop-alapú és hibrid replikáció bevezetése jelent újdonságot. A fejlesztők munkáját segíti az 5.1-es verzióban az esemény menedzser- amely lehetővé teszi a visszatérő SQL központú feladatok ütemezését és végrehajtását. Az Enterprise csomagban továbbá elérhető az úgynevezett Upgrade Advisor, amely a hibákról és sérülékenységről tájékoztatja az adatbázis üzemeltetőjét.

MySQL Workbench
A Sun Microsystems másik újdonsága a MySQL Workbench egy új, vizuális adatbázis-tervező eszköz, amely lehetővé teszi a fejlesztők és adatbázis adminisztrátorok számára a vizuális tervezés lehetőségét. Használatával könnyedén lehet létrehozni web, OLTP vagy adattárház típusú adatbázisokat. A MySQL Workbench kétféle kiadásban érhető el. A korlátozott tudású MySQL Workbench Community Edition a GPL feltételei szerint terjeszthető, a MySQL Workbench Standard Edition pedig 99 dollár / szerver éves előfizetési díj fejében használható.

Bővülő Storage Enigne program
A MySQL fejlesztők stratégiája, hogy a nyílt forráskódú adatbázisukat a lehető legtöbb platform és szoftver támogassa. A MySQL Certified Storage Engine Programhoz csatlakozottak igazolni tudják, hogy az általuk fejlesztett adatbázis motorok minősítetten együtt tudnak dolgozni a MySQL alkalmazással. A mostani bejelentés kapcsán az InnoDB, a Kickfire, a PBXT és a Bright House is csatlakozott a MySQL-t támogatók csapatához.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés