Connect with us

technokrata

Laptop: hogyan adják el ugyanazt megint?

Laptop

Laptop: hogyan adják el ugyanazt megint?

Az Asus Eee PC-je iskolapéldája annak, hogy kis változtatással hogyan lehet újra eladni egy terméket.

Sokat írtunk már az elmúlt fél évben a távol-keleti vállalat olcsó noteszgépeiről, melynek legfrissebb, Eee PC 900 névre keresztelt változata a korábbi, 700-as modellt hivatott lecserélni. Azt, hogy miben más, mint az előző darabok, itt fejtettük ki bővebben; ám ezúttal nem ezt vizsgáljuk, hanem rávilágítunk kicsit arra, hogyan is működik fogyasztói társadalmunk.

A Bit-tech.net site-on lelkes érdeklődők kíváncsiságból szétszedték az új modellt (is). Habár kívülről egyértelműen látszik, hogy az Asus milyen változtatásokat eszközölt (nagyobb kijelző, példának okáért, a részletekért lásd a fenti linket), ám belülről komoly egyezőséget mutat a korábbi (Eee PC 700) példányokkal. Ennek oka pedig nem más, minthogy az Asus tulajdonképpen hozzá sem nyúlt a kis gép belsejéhez. Gyakorlatilag az új és a régi alaplap ugyanaz, mindössze egyetlen helyen van eltérés: a 16 GB-os SSD működéséhez szükség volt egy mobil PCI-Express csatlakozóra. Nem változott a memóriamodul valamint a processzor sem.

Tulajdonképpen az Asus csak azt csinálta, amit a legtöbb (eszközöket előállító) vállalat az elmúlt évtizedekben. Ha készül egy bevált, sikeres termék, akkor azon nem szabad jelentősen változtatni. Meg kell próbálni apróbb-nagyobb módosítgatásokkal (legyen kisebb/nagyobb, más színű stb.) minél többet eladni belőle – hiszen kifejleszteni csak egyszer kell, a gyártás pedig nagy volumenben nem túl macerás feladat (tekintve, hogy az elektronikai eszközök zöme automatizált, robotizált gépsorokon történik). Sikeres menedzsment esetén szépen lassan kitöltésre kerülnek az új(onnan kreált) piaci szegmensek is; lásd az Eee PC 900 esetét: nagyobb kijelzőt kínál ugyan, és tárterületből is bővülésen esik át, ám ettől még ugyanaz a subnotebook marad, ami volt – viszont többért lehet eladni. És a fenti módosítások nem igényelnek akkora feladatot az Asus-tól, mintha az alaplapot kellett volna teljesen újratervezniük, hogy javítsanak a készülék melegedési tulajdonságain vagy teljesítményén.

Az Eee PC 900-as piaca a fentiek ellenére szinte biztosnak tűnik, hiszen a gazdaságilag fejlett nyugati államokban egy jelentős réteg az autóit is lecseréli 1-2-3 évente, annak ellenére, hogy az új modellek nem hoznak drasztikus változást a vezetés élményébe. Akit pedig érdekel, hogyan néz ki egy ilyen masina szétszedve, ide kattintson.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek