Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legjobb processzorüzlete

Laptop

A világ legjobb processzorüzlete

Négy-ötszörös haszon van rajta, mégis úgy fogják elkapkodni, mint a cukrot.

Klasszikus iskolapéldáját mutatja be az Intel annak, hogy miként kell valamit nagyon olcsón előállítani, és a megfelelő időben piacra dobni, majd hatalmasat kaszálni rajta. A korábban Silverthorne, ma már inkább Atom névre hallgató új processzora hivatalosan még meg sem jelent, de máris ódákat zengenek róla mind a gyártók, mind a paramétereivel tisztában levők. A kis lapka ugyanis árához képest meglepően jó teljesítményt nyújt, ugyanakkor nagyon keveset fogyaszt – az ULV (ultralacsony feszültségen üzemelő, vagyis ennek megfelelően alacsony fogyasztású) Core 2 Duo-k által igényelt energia mindössze tizedére(!) van szüksége a stabil működéshez.

És hogy miért „nagy buli” ez az Intel számára? Nos, azért, mert a Tom´s Hardware (mely újság magyar változata itt olvasható) kiderítette, mennyibe is kerül az Intel számára az Atom. A processzor legolcsóbb, legkevesebbet tudó változatáért is 30 dollárt kér a vállalat, miközben az előállítása, csomagolása és szállítása nem több, mint 6-8 dollár, állítják külföldi kollégáink. Természetesen igazuk van azoknak, akik ilyenkor azzal érvelnek, hogy egy-egy processzor kifejlesztése sok-sok millió dollárt visz el, amit vissza kell hoznia az eladásoknak – de ilyen költségszint mellett gyakorlatilag szinte csak a járulékos kiadásokat kell az Intelnek finanszíroznia. Vagyis a CPU előállítása nagyon olcsó; a mostanában egyre jobban kibontakozó sub-notebook őrület pedig hatalmas felvevőpiacot jelent. Mindezt úgy, hogy, nem fenyegeti a kicsi, vállalati szegmensbe szánt, ám drága laptopok piacát.

A jelenleg is zajló IDF-nek (Intel Developer Forum) köszönhetően az is kiderült, hogy mikor találkozhatunk az Atommal először: a vállalat júniusban tervez megjelenni a piacon vele. Ez ugyan egy picit később van, mint amire a nagyközönség számított, és talán a nyári uborkaszezon miatt annyira nem is pörögnek fel eleinte az eladások, de a szeptemberi iskolakezdési bevásárlási láz szinte biztosan hatalmas bevételhez juttatja majd az Intelt.

Ezzel párhuzamosan egyébként két új Celeron lapka is bemutatkozik, melyek ugyanarra a Diamonville platformra alapulnak, amelyet az Atom használ. A Celeron 220 és 440 árairól és teljesítményéről egyelőre nincsen megerősített információ.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés