Connect with us

technokrata

Viszlát, Centrino

Laptop

Viszlát, Centrino

Az Intel ismét változtat elnevezési sémáján.

2003-ban még talán nem is sejtette a chipgyártó gigász, hogy akkor bejelentett mobilplatformjával, a Centrino-val bankot fog robbantani. Pedig kellett ez a lökés a noteszgépeknek: az alaplapi chipkészletet, processzort és vezetékmentes hálózati modult tartalmazó csomag megnyitotta az utat az egységesített, olcsó notebookok felé. Kihangsúlyozandó az újdonságot, a vállalat nem kevés erőforrást vetett be a Centrino brand felhasználói tudatba ültetésére – sikerrel. Igaz, az elmúlt egy-két évben megint inkább a processzorok kerültek előtérbe, de mára a picit olvasottabbaknak arról a szóról, hogy Centrino, azonnal beugrik, hogy (nagyjából) miről van szó.

Egészen napjainkig az Intel nem is változtatott elnevezési sémáján, ám nemrég kiderült, hogy a Centrino el fog tűnni – azért, hogy átadja a helyét a Centrino 2-nek. Nagy változásról tehát nincsen szó, bár abból a szempontból jelentős előrelépés, hogy a platform első négy generációja az előző név alatt „ment le”, és csak az ötödik generációra váltáskor következik be a csere.

Fél évtizednyi múlt
Tekintsük át kicsit, hogy mi változott az elmúlt 5 év alatt. Az első generációs Centrino processzorok még Pentium M (Banias) név alatt jelentek meg, 130 nanométeres gyártási eljárással készültek, frontoldali buszsebességük pedig 400 MHz volt. Egyetlen maggal és 1 MB-nyi másodszintű gyorsítótárral rendelkeztek, és a DDR memóriatípusok közül a 333 MHz-es órajelűt támogatták. Az alaplapi chipkészlet AC97-es hangvezérlőt tartalmazott és grafikus alegységként még az Intel Extreme Graphich 2 funkcionált. Wireless vezérlője a 802.11 a/b standardokat kezelte. Ezt a három elemet együtt hívta Carmel kódnéven az Intel.

Aztán sorban, (2004 kivételével) minden évben megújította platformját a vállalat. Sonoma, Napa, Santa Rosa – és idén mutatkozik be a legújabb kiadás, amely Montevina kódnévre hallgat. Ebben már Core 2 Duo dolgozik, annak is legújabb, Penryn magos változata. 45 nanométeres gyártási eljárással készül, FSB-je pedig 1066 MHz-ig emelkedett (érdekesség, hogy a fő órajel tekintetében azonban nem következett be hasonló mértékű előrelépés). Két/négy maggal és 6 MB-nyi L2 cache-sel rendelkezik, és már az 1066 MHz-es DDR3 memóriákat támogatja. HD Audio névre hallgat hangvezérlője, grafikus egysége pedig a GMA X4500. Az összes Wi-Fi standardot (802.11a/b/g/n) támogatja, sőt, az évtized végére újabb wireless forradalmat ígérő WiMAX-ot is.

Hosszú volt tehát az út, amit alig fél évtized alatt befutott a vállalat laptop fronton, és a történetnek még nincs vége. Csak az elmúlt évben fordult meg a trend, és adnak el több hordozható számítógépet, mint desktop PC-t – a noteszgépek piaca egyre jobban pörög, ami az Intelt minden bizonnyal további fejlesztésekre sarkallja.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Black Friday

Dotkom

Indul a Black Friday hete az Euronics-ban

2019. november 12. kedd

Dotkom

Rekord összegű kártérítést kap a svéd Foreo

2019. november 8. péntek
JunctionX Budapest
red november

Dotkom

Black Friday helyett Red November a Vodafone-nál

2019. november 1. péntek
OTP Simple

Dotkom

Egyre többen vásárolunk mentett kártyaadatokkal

2019. október 31. csütörtök