Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az év játéka – kiderült, mikorra jön a Duke Nukem Forever

Laptop

Az év játéka – kiderült, mikorra jön a Duke Nukem Forever

PC-re, Xboxra és Playstationre.

Mindhárom platformon egyszerre támad majd a Duke Nukem Forever, jelentette be a játékot fejlesztő 3D Realms. Ezzel végre pont kerülhet egy 11 éve tartó kálváriára: a nagysikerű Duke Nukem 3D folytatását eredetileg még 1997-ben jelentették be. A kezdeti néhány trailert követően, az ezredforduló tájéka után nem jött több új hír, egészen tavaly decemberig, amikor robbant a bomba: egy screenshotot tett közzé a fejlesztőgárda. Ezt egy nappal később követte egy körülbelül egy perces videó is, amelyben immár mozgásban láthattuk Duke-ot (és még néhány, régről ismert szörnyet).

Nos, habár a két hónappal ezelőtti események újból reménnyel kecsegtettek a játék megjelenésével kapcsolatban, sokan ennek ellenére szkeptikusak maradtak. Talán nem oszlatja el ezt a bizonytalanságot a 3D Realms nemrég tett hivatalos bejelentése sem, de úgy véljük, érdemes beszámolni róla. A fejlesztők, egészen pontosan Scott Miller, a cég elnöke a minap közölte, hogy decemberre, a karácsonyi bevásárlási időszakra piacra dobják a szoftvert, méghozzá napjaink három legnépszerűbb platformján egyszerre: PC-n, Xbox 360-on és Playstation 3-on is meg fog jelenni (sajnos a Wii tulajdonosok kimaradnak a mókából).

Az biztos, hogy felfokozott várakozás előzi meg a debütálást, és valószínű, hogy nem lesz mindenki elégedett az eredménnyel – a több mint egy évtizednyi ámítgatás nem múlik el nyomtalanul az emberekben. De reméljük a legjobbakat, ha a nagy előd hangulatának nagy részét át tudják ültetni, akkor garantált lesz a siker.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés