Connect with us

technokrata

Már két éve sincs a Vistának?

Laptop

Már két éve sincs a Vistának?

Már jövőre bemutatkozhat az új Windows.

Több iparági forrás is elismerte a TG Daily lap azon értesülését, hogy a legújabb, Windows 7 kódnéven (korábban Blackcomb Vienna) ismert új microsoftos operációs rendszer egyik nagyon korai változatát (M1) már néhány kulcsfontosságú partnernek leszállították. A TG Daily úgy tudja, hogy emellett az új OS hadirendbe állítását is felpörgette Redmond: az eredetileg 2010-re ígért szoftver már 2009 második felében megjelenhet. A Microsoft hivatalosan nem kívánta kommentálni az újság értesüléseit.

A fent említett M1 csak angolul, viszont 32 és 64 bites változatokban is kikerült Redmond boszorkánykonyhájából. Többek között például olyan nyalánkságokra képes, mint heterogén grafikus alrendszerek támogatására. Ez magyarul azt jelenti, hogy az operációs rendszer támogatja azokat a több videokártyás kialakításokat is, amelyeknek az elemei különböző gyártótól származnak. Emellett a Media Center egy új változatát is megkapta a Windows 7, de állítólag egyelőre csupán a PC hangszóróit tudja használni.

Túl sok információ ezen kívül nem áll rendelkezésre a jövő microsoftos operációs rendszeréről. Jelenleg úgy tűnik, hogy már alapértelmezett telepítéssel is képes lesz az érintőképernyős kijelzők kezelésére. Másik érdekessége az úgynevezett MinWin, ami egy, a jelenleginél jóval kisebb méretű kernelt jelent – ez mindössze 40 MB-nyit foglal el a memóriában.

Térjünk vissza az ütemtervre! Ha 2009 második felében valóban egy végleges, működő operációs rendszerrel akar piacra lépni az amerikai szoftverfejlesztő vállalat, akkor igen csak össze kell kapnia magát (és nem veheti olyan „lazán”, mint a Vista készítését). Ebben az esetben ugyanis az M2-es verzió valamikor április/május magasságában jelenne meg, míg az M3 a harmadik negyedévre készülne el. Az első bétaváltozat és az RC kiadás megjelenése jelenleg „meghatározás alatt” státuszt kapott, vagyis nem fogadnánk arra, hogy az első béta egy éven belül elérhetővé válna. Ez pedig igen feszes ütemtervet jelent a Microsoft részéről.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek