Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bill Gates ismét jósolt – most utoljára

Laptop

Bill Gates ismét jósolt – most utoljára

Alapvetően megváltozik a számítástechnikával való viszonyunk.

Ahogy évek óta mindig, most is nyitóbeszédet tartott a számítástechnika megkerülhetetlen alakja a Las Vegas-i Consumer Electronic Show-n. Az idei alkalom azonban több szempontból is rendhagyó, kezdve mindjárt azzal, hogy a Microsoft alapítója és vezetője most utoljára vállalta el ezt a szerepet: Gates jövőre már nem osztja meg gondolatait a nagyközönséggel. Ez összefüggésben van azzal, hogy az amerikai férfi részlegesen visszavonulni készül: a Microsofttal felhalmozott vagyonának elosztására koncentrál a szoftverfejlesztő cég igazgatása helyett. Feleségével, Melindával ugyanis egy olyan alapítvány tulajdonosai, amely számos alkalommal támogatta már az általuk fontosnak ítélt projekteket – például az afrikai gyerekek segítését.

Visszatérve a CES nyitóbeszédére: Gates bemutatott divathoz igazítható számítógépeket, kiemelte a gépeléstől és egérvezérléstől eltérő számítástechnikai interfészek szerepét, mint amilyen a beszéd és az érintés, valamint bejelentette az NBC-vel kötött partneri kapcsolatot, melynek révén az idén esedékes pekingi Olimpia alkalmára közös website-ot hoz létre a két vállalat.

Az utolsó
Beszédében természetesen jelentős szerepet játszott 2008-as visszavonulása. „Ez az utolsó nyitóbeszédem.” – kezdte mondanivalóját a Microsoft alapítója, aki azt is elárulta, hogy nemsokára újból oda jut, ahonnan 17 éves korában indult: nem lesz teljes munkaidős állása a Microsoftnál. Emellett persze kevésbé szentimentális információkat is megosztott hallgatóságával; elárulta például, hogy már több mint 100 millió Windows Vistát tudtak értékesíteni.

Gates emellett megragadta az alkalmat, hogy – ahogy eddig mindig, úgy most is – felvázolja, miként látja a Microsoft a technológiai fejlődés jövőjét. Rendszeresen a CES keretei között hozakodott elő a Microsoft guruja az olyan készülékekkel, mint a Tábla PC, és más, hasonló „kütyük”. Tavaly például a Windows Home Servert mutatta be. Idén egy mobil navigátort népszerűsített Gates, melynek szoftverét természetesen a redmondi vállalatóriás fejlesztette ki. Emellett szót ejtett az érintéssel vezérelhető számítástechnikáról is, megemlítve a Surface (Felület) számítógépet, melyről korábban már beszámoltunk. Ezt immár szolgáltatásokkal körülbástyázva demonstrálta a Microsoft vezére: a Windows Live-val és más eszközökkel való együttműködést vizionált.

Beszéd, játék, IPTV, autók
Szóba került (elnézést a rossz szóviccért) a beszédfelismerő technológia jövője is. Gates bemutatta, hogy GPS-szel való kombinációja miként változtathatja meg a mai navigációs rendszerekkel való interakciót. Megemlítette, hogy az emberi beszéddel való vezérlés megjelenik a Microsoft konzolja, az Xbox kapcsán is, illetve a Zune (Redmond Ipod rivális médialejátszója) szintén részt vehet a technika kiaknázásában. Apropó, játékgép: Gates elárulta, hogy 2008 elejéig több mint 17,7 millió Xboxot adtak el; emellett a 360-as változat jóval több bevételt generált a játékok és a kiegészítők eladása révén, mint a riválisok. Legalábbis a Microsoft szerint. Gates megjegyezte, hogy több mint 10 millió előfizetője van az online többjátékos szórakozást lehetővé tevő Xbox Live szolgáltatásnak.

A Microsoft alapítója beszélt még az IPTV-ről (már több mint 1 millió, Redmondhoz köthető set-top box dolgozik a felhasználóknál), és a Sync-ről is. Ez utóbbi egy olyan rendszer, melyet Redmond a Forddal közösen hozott létre, elősegítendő a kommunikációt az autók és más elektronikus eszközök között. Ezzel napjainkig 30 ezer gépkocsit szereltek fel, de a gyártó 2009-re egymillió, Sync-kel felszerelt járművet akar forgalomba hozni.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés