Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Intel is a memóriákra szavaz

Laptop

Az Intel is a memóriákra szavaz

A winchesterek helyett.

Tegnapelőtt jelentette be a világ egyik legnagyobb chipgyártó vállalata, hogy be kíván lépni a flash-alapú SSD-k piacára. Az Intel viszonylag kis szerepet tölt be a NAND memóriák területén, de azért nem lesz számára teljesen új a terep. Elsőként a nagyobb haszonkulccsal kecsegtető kézi készülékekhez és az Intel-alapú mobil internetes eszközökhöz (MID) tervez háttértárakat gyártani a vállalat – első SSD-je Z-P140 PATA névre hallgat. Az egy penny-snél kisebb és egy vízcseppnél is könnyebb termék 2 vagy 4 GB-nyi tárkapacitást kínál, 40 MB/s-os olvasási és 30 MB/s-os írási sebesség mellett. Aktív működés közben energiaigénye 300 mW, és mindössze 1,1 mW-ot igényel alvó üzemmódban.

Az Intel állítja, hogy ez az SSD lesz a legkisebb saját kategóriájában; a vállalat reményei szerint ezzel el tudja kápráztatni a mobil és az ultra mobil eszközök gyártóit. Csak összehasonlításképp: a Z-P140-es négyszázszor kisebb méretű, mint egy 1,8 colos méretű merevlemez; 0,6 grammos tömege pedig hetvenötször könnyebb a kisméretű winchesterhez hasonlítva. Ugyanakkor, amint az a nevéből is adódik, egyelőre csak párhuzamos ATA csatolófelülettel rendelkezik az eszköz; a SATA változatok 2008 második felében érkeznek a piacra.

Az Intel Z-P140-es jelenleg mintapéldányok formájában létezik, a tömegtermelés beindítása és az első példányok kereskedőkhöz való kiszállítás 2008 első negyedévében következik be.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés