Connect with us

technokrata

Bajban az Asus – tiltólistára kerülnek a hardverei?

Laptop

Bajban az Asus – tiltólistára kerülnek a hardverei?

A világ egyik legveszélyesebb vállalatának haragját vívta ki a távol-keleti cég.

Habár az Asus rengeteg saját szabadalom felett rendelkezik, ahhoz, hogy termékeinél el tudja érni a megszokott magas színvonalat és előremutató technikákat alkalmazhasson, kénytelen szabadalmi megállapodásokat kötni más nagyvállalatokkal. Egy ilyen egyezség volt érvényben 2004 decemberéig az Asus és az IBM között. A Kék Óriás által birtokolt szabadalmak felhasználhatósága azonban három éve lejárt – az egyik legnagyobb amerikai vállalat állítása szerint az Asus ennek ellenére tovább használja azokat.

Az IBM-mel pedig nem jó dolog ujjat húzni. Az SCO-nak is beletört a bicskája, pedig nagyon vehemensen, több milliárd dollárra perelték az International Business Machine-t. Ez utóbbi azonban akkora tőkével rendelkezik, és olyan mértékben képes kifejteni érdekérvényesítő tevékenységét, hogy célszerűbb inkább a megállapodást keresni a vállalattal, mintsem viszont látni jogi képviselőit a bíróságon. Könnyen lehet azonban, hogy ez lesz az Asus sorsa.

Az ügyben nemrég történt előrelépés: a Kék Óriás az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságához (ITC) fordult azzal a kérdéssel, hogy a szervezet helyezze tiltólistára az Asus által gyártott számítógépeket, így azok ne legyenek importálhatók a világ egyik legnagyobb notebook-felvevőpiacát jelentő országba. Ez a stratégia egyébként nem ritka, az egymással ellenséges viszonyban álló felek akkor szoktak ehhez az eszközhöz nyúlni, ha a peren kívüli tárgyalások túlságosan hosszúra nyúlnak, és a sértett fél fel szeretné pörgetni az ügyet.

Duplán kár érheti az Asus-t, ha a bizottság eleget tesz az IBM kérésének – ugyanis nem csak a saját márka alatt forgalomba hozott termékekre vonatkozna a moratórium. A távol-keleti cég számos másik ismert cégnek készít alkatrészeket és komplett noteszgépeket, például az Apple és a Dell is az Asus ügyfelei. Ha ez utóbbiak sem juthatnak hozzá a már megrendelt hardverekhez, akkor kénytelenek lesznek másik OEM-hez fordulni, és valószínűleg csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudná „visszacsábítani” a vállalat őket.

Mi várható? Biztosat nem lehet mondani, de 45 napon belül kiderül: a felkérést követően ennyi ideje van az ITC-nek arra, hogy döntést hozzon a kérdésben.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek