Connect with us

technokrata

Mégsem tűnik el a Windows XP januárban

Laptop

Mégsem tűnik el a Windows XP januárban

A Microsoft ismét meghajlott a felhasználói akarat előtt.

Nemrég írtunk arról, hogy a redmondi óriáscég lehetővé tette a PC-gyártók számára az operációs rendszer downgrade-jét, amennyiben azt a vevők igénylik. Vagyis a Windows Vista Business és Ultimate változatok vevői számára lehetőség nyílik az új OS helyett (vagy inkább arra rá)telepíteni a régit, még ha az újhoz vásároltak is licencet.

A minap további engedményt tett a Windows XP-hez ragaszkodók számára a Microsoft. Ismeretes, hogy január 31-ére tűzte ki a vállalat azt az időpontot, amikor az utolsó Windows XP-ket el lehet még adni. A nagy PC gyártók azonban sikeresen kilincseltek a Bill Gates alapította cégnél, így további haladékot kaptak. Egészen pontosan öt hónapot: az új határidő most már június 30-a. Emellett a dobozos változatok is tovább maradhatnak a boltok polcain, sőt, a Windows XP Starter Edition változattal ellátott masinákat egészen 2010 júniusáig piacon kívánja tartani a fejlesztővállalat.

Lassan adjuk be a derekunkat
Minden új operációs rendszer változata kapcsán felmerül az ellenállás a felhasználók részéről, így van ez már a Windows 95 óta. A vállalati ügyfelek idegenkedése azonban különösen kellemetlen a Microsoftnak, hiszen számukra tette elsőként elérhetővé az OS-t, és mégis, sokan leragadnak a Windows XP mellett. Teszik ezt a nagyobb memóriaigény és a gyakran feleslegesnek tartott, ám erőforrásigényes grafikai felület miatt – no és ne feledkezzünk meg az egész rendszer kiforratlanságáról, amire várhatóan az első javítócsomag hoz majd gyógyírt.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek