Connect with us

Négymagos processzorokat akarunk!

Laptop

Négymagos processzorokat akarunk!

Magháború van kibontakozóban.

Habár mind az AMD, mind az Intel visszautasította az úgynevezett magháború („core wars”) kialakulását, a jelenlegi trendek szerint nagyon hasonlóan alakulnak a fejlesztések, mint a „megaherzek háborújában”. Mint ismeretes, az elmúlt évtizedben és az ezredfordulót követő néhány évben – a csíkszélesség csökkentése, a cache méretének növelése, új utasításkészletek alkalmazásba vétele mellett – gyakorlatilag megdönthetetlen szabály volt, hogy a nagyobb órajelű processzor a gyorsabb. A felhasználók pedig mind magasabb és magasabb frekvencián üzemelő lapkákat akartak.

Nos, kezd hasonlóvá válni a helyzet, csak immár a magok számát tekintve. Az X-bit labs által nemrég végzett felmérés szerint a technikai újítások iránt érdeklődők körében 59 százalékos aránnyal bírnak azok, akik inkább négymagos processzort vennének már, és csak 41 százalékuk választana egy nagysebességű kétmagos CPU-t. Ezt azt jelzi, hogy mindössze két évvel a többmagos asztali processzorok megjelenését követően a felhasználók kezdenek abban bízni: minél több magot tartalmaz a tokozás, annál nagyobb teljesítmény hozható elő a hardverből. Holott ez egyáltalán nincs így; a szoftverek párhuzamosítása jócskán lemaradt a CPU-k fejlődésétől, ráadásul a dupla annyi mag nem jelent dupla annyi teljesítményt, még akkor sem, ha az adott program képes kihasználni a parallel feldolgozásban rejlő előnyöket.

A négymagos példányok gyors elfogadása arra késztetheti a gyártó/fejlesztő vállalatokat, főként az Intelt és az AMD-t, hogy mégiscsak harcba bocsátkozzanak egymással, ami a magok számát illeti. Ennek előjeleit már eddig is megtapasztalhattuk: az Advanced Micro Devices igyekezett PR-jával a négymagos Intel processzorok jelentőségét kicsinyíteni, hiszen neki nem állt rendelkezésére hasonló termék. Most azonban, hogy piacon van a Barcelona – ami igaz, natívan négymagos -, már fontos mérföldkőnek számít.

Kíváncsian várjuk, melyik gyártó jelenik meg először nyolcmagos processzorokkal az asztali piacon.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

TAG-Heuer-Carrera-Calibre-16-Chronograph-2019-Model-Updated-design-3

SmartWatch

Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

2019. szeptember 15. vasárnap
Honor Band 5_all_colours_1_web

Kütyük

Magyarországra is megérkezik a Honor Band 5

2019. szeptember 14. szombat
men's  watch, Men's Accessories, beautiful stylish watches

SmartWatch

Prémium okosórához prémium szíj dukál!

2019. szeptember 13. péntek
2019 OLED TV NVIDIA G-SYNC_1

Smart-TV

NVIDIA G-SYNC támogatást kapnak az LG 2019-es OLED televíziói

2019. szeptember 12. csütörtök
iphone11-5

SmartPhone

Ilyenek lettek és ennyibe fognak kerülni az új iPhone-ok

2019. szeptember 12. csütörtök

Dotkom